
Felborult egy turistabusz egy északkelet-németországi autópályán péntek hajnalban, legkevesebb 23-an megsérültek, egy ember súlyosan.
A Flixbus járműve – fedélzetén 54 utassal és két sofőrrel – Koppenhágából Bécsbe tartó járata Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány egyik, Berlin felé vezető útján előbb az autópálya szélére sodródott, majd felborult. A mentésben az autópályarendőrség és a mentők mellett helikopterek és tűzoltók is részt vettek.
A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az egyik utas két órára a felborult járműben rekedt. Őt – miután kiszabadították – légi úton szállították egy berlini kórházba.
A buszon több mint 20 ország állampolgárai utaztak, egyebek között németek, dánok, ukránok, franciák, szíriaiak és japánok.
A Flixbus részéről azt közölték, hogy azokért, akik sértetlenül megúszták a balesetet, pótlóbuszt küldtek, amely Berlinig szállítja őket, illetve gyors felépülést kívántak a sérülteknek.
Manuela Schwesig, a tartomány miniszterelnöke az X-en szintén mihamarabbi gyógyulást kívánt a balesetben érintetteknek, valamint köszönetet mondott a mentőalakulatoknak a munkájukért.
A baleset okát egyelőre vizsgálják, az autópályát teljesen lezárták, a balesetezett járművet pedig daruval igyekeznek eltávolítani.
Januárban ketten meghaltak és 11-en megsérültek egy ugyancsak a Flixbus által üzemeltetett járat balesetében Németország északkeleti részén.
Illusztráció: depositphotos.com