Elhunyt az Oscar-díjas filmrendező

MTI
2022.12.02. 20:15

Elhunyt 76 éves korában Julia Reichert, az amerikai független dokumentumfilm nagyasszonya, Az amerikai gyáregység című Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője - közölte pénteken a családja.

A közlemény szerint Reichert, aki rákbetegségben szenvedett, Ohióban halt meg csütörtök este.

Hétköznapi amerikaiak történeteit mesélte el filmjeivel, köztük az autógyári munkásokról szóló Az utolsó kocsi: Egy General Motors telep bezárása, a külföldi befektetőkről szóló Az amerikai gyáregység vagy az 1930-as évek női munkásaktivistáiról forgatott Union Maids című dokumentumfilmjével.

Ötven éven átívelő filmes pályája alatt két Emmy-díjat kapott, négy Oscar-díjra jelölték, 2020-ban pedig alkotótársával, Steven Bognarral el is nyerte az amerikai filmakadémia díját Az amerikai gyáregységért. Köszönőbeszédében a Kommunista kiáltványt idézve azt mondta: “a dolgok akkor lesznek jobbak, ha a világ munkásai egyesülnek”.

1946-ban született New Jerseyben, Bordentownban és Long Beach Islanden nőtt fel három testvérével. Ohio államban kezdte filmes tanulmányait a Yellow Springs-i Antioch College-ban, és későbbi életét is Ohióban töltötte. Első filmje, a Growing Up Female 49 perces diákfilm volt, amelyet kétezer dollárból készített akkori partnerével, Jim Kleinnel, és amely hat, 4 és 35 év közötti nő életét és szocializációját vizsgálta. Mivel nem találtak forgalmazót, megalapították saját New Day Films nevű cégüket, amely a mai napig működik. A modern nőmozgalom első dokumentumfilmjének tekintett alkotás 2011-ben bekerült a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmregiszterébe.

Kapcsolódó témák: #gyász | #oscar-díj |