Afgán menedékkérő volt, aki autóval hajtott az emberek közé Münchenben

MTI Fotó: Pixabay
2025.02.14. 06:38

Afgán menedékkérő hajtott autóval emberek közé München belvárosában csütörtök délelőtt, a legfrissebb hírek szerint legkevesebb 30-an megsérültek - közölte a müncheni rendőrség sajtótájékoztatón.

A rendőrség tájékoztatása szerint a járművet egy 24 éves elutasított afgán menedékkérő férfi vezette, akit elfogtak, további veszélyt már nem jelent.

Az eset a Verdi szakszervezeti szövetség demonstrációján történt. Egy rendőrségi szóvivő elmondása szerint a kocsi a demonstrálók és egy rendőrautó mögött haladt, amelyet aztán megelőzött; felgyorsított, és az emberek csoportjába hajtott.

Rendőrök és mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Több sérült állapota súlyos.

Markus Söder bajor kormányfő, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője este a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy az elkövető eddig nem igazán tűnt fel a hatóságoknak, s nem is volt köteles elhagyni az országot.

“És eddigi szélsőséges háttereket szintén nem lehet első pillantásra könnyen felismerni” – mondta, hozzátéve: ezért kell most tovább nyomozni az ügyben, hogy mi állhat e borzalmas tett hátterében.

Söder a nap folyamán még azt mondta, feltehetően merénylet történt.

“Münchenben súlyos merénylet történt” – írta a CSU politikusa az X-en, miután a helyszínre látogatott.

Az ügyben a nyomozást a szélsőséges, illetve terrorista indíttatású bűncselekményekben illetékes bajor hatóság vette át.

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter csütörtök este a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában közölte, hogy az afgán férfi érvényes tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezett.

“Ezzel az elkövető itt tartózkodása a jelen tudomásunk szerint a mai napig teljességgel jogszerű volt” – mondta.

A tárcavezető arról is szót ejtett, hogy a férfi – a legfrissebb értesülések szerint és ellentétben az első információkkal – nem volt lopás bűncselekménye miatt ismert a hatóságok előtt.

Herrmann közölte, hogy az elkövető 2016 végén felnőtt kísérők nélkül érkezett Németországba. Menedékkérelmi eljárását 2020-ban zárták le azzal, hogy beadványát elutasították és felszólították az ország elhagyására. München városvezetése azonban 2021 októberében tartózkodási engedélyt biztosított neki. A fiatal iskolába ment és szakképzésen is részt vett.

“Ezt követően két biztonsági cég számára is dolgozott bolti nyomozóként” – ismertette a tartományi miniszter, hozzátéve, hogy ezért merült fel félreértés, hiszen több lopási ügyben tűnt fel a neve, de nem gyanúsítottként, hanem tanúként.

Herrmann korábban arról számolt be, hogy a fiatal afgán állampolgár egy elutasított menedékkérő volt. Felhívta a figyelmet azonban arra: a hatóságok megállapították, hogy “adott pillanatban nem lehetett kitoloncolni, és ezért tartózkodhatott továbbra is” az országban. Hozzátette, nincsenek arra utaló jelek, hogy a tettnek köze volna a pénteken kezdődő müncheni biztonsági konferenciához.

“Ez az elkövető nem számíthat holmi engedékenységre. Meg kell büntetni, és el kell hagynia országunkat” – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Fürth városában egy kampányfellépés előtt.

“A jogállamnak maximálisan keménynek kell lennie” – hangsúlyozta Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter.

Alice Weidel, az ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) párt elnöke migrációpolitikai fordulatot követelt mikroblogján.

“Örökre így kell, hogy maradjon? Migrációs fordulatot most!” – húzta alá, egyben részvétét nyilvánította az áldozatoknak.

Az egyelőre nem világos, hogy a demonstrálók sérültek-e meg, illetve a rendőrök még azt is vizsgálják, hogy szándékos támadás történt-e. A dpa hírügynökség információi szerint a gázoló iszlamista tartalmú posztot osztott meg a közösségi médiában.

Dieter Reiter müncheni polgármester azt mondta, sokkolták a történtek. Közölte azt is, hogy a sérültek között gyerekek is vannak.

Olasz hatóságok csütörtök este azt közölték, hogy a dél-olaszországi Reggio Calabria partjaira érkezett meg 2016-ban az afgán férfi, ugyanabban az évben a hatóságok az észak-olaszországi Bresciában jelezték tartózkodását, majd azt követően nyoma veszett. A német rendőrség információi szerint 2017-ben már Németországban volt.

Azt, hogy az afgán férfi Olaszországon keresztül lépett be Európába, Matteo Salvini jelenlegi közlekedésügyi, volt belügyminiszter is megerősítette. Közösségi oldalán azt írta, “bár a baloldal pont ezért megpróbált börtönbe küldeni, büszke vagyok, hogy lezártam a kikötőket, stop az invázióra”.

Korábban írtuk:
Kapcsolódó témák: #Németország |