Koronavírus

Megjelent az indiai mutáns Magyarországon

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Győr+
2021.05.28. 13:02

Két, indiai mutánssal fertőződött beteg is van már Magyarországon, nem jártak külföldön, s állapotuk nem súlyos - jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos, az Operatív törzs legfrisseb tájékoztatóján.

György István államtitkár elmondta, túl vagyunk az ötmillió beoltotton Magyarországon. December 26-án érkeztek meg az első vakcinák, és az egészségügyi dolgozók beoltásával kezdődött el a program, majd megalakult minden megyében az oltási munkacsoport. Március 8-ra elértük az egymillió beoltottat, május 22-én pedig átléptük az ország nyitásához szükséges ötmilliós határt. Magyarország oltási programja sikeres, és kiemelkedő a világon – mondta. Az uniós országokhoz képest hetekkel hamarabb megkezdhettük a nyitást. A beoltottak száma a mai napig 5.084.642 fő, közülük 3.445.557 fő már a második oltását is megkapta.

Az oltást még fel nem vevő félmillió regisztráltat újfent arra kérik, hogy foglaljanak időpontot.

A járvány harmadik hulláma bár mögöttünk van, de az indiai vírusmutáns jelen van – hívta fel a figyelmet. Három vakcina érhető el az időpontfoglalókon: Pfizer, Sinopharm és a Szputnyikból is maradt még egy kevés – mondta az államtitkár.

Hamarosan indul az itthon élő külföldiek oltása, és hasonló a helyzet a külhoni magyarokkal.

Megszűnt a maszkviselés a kültereken. Azokon a helyeken, ahol védettek és nem védettek egyaránt vannak, ott viselni kell: üzletek, bevásárlóközpontok, tömegközlekedés – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Valamennyi járványügyi adatunk javulóban van. 999 beteget ápolnak kórházban lélegeztetés nélkül, és 121-en vannak lélegeztetőgépen. Továbbra is az egyéni védelemre kell koncentrálni.

A regisztrált esetek 14 százalékát Budapesten, 13 százalékát Pest megyében, 9 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azonosították.

Két embert regisztráltak az indiai mutánsvírussal – mondta. Az egyik már meggyógyult, a másik még kórházban van. A két fertőzött nem volt külföldön.

A hezitálók ne gondolkodjanak most már tovább, hanem oltakozzanak, hiszen láthatják, hogy az oltások biztonságosak – emelte ki.

A szennyvízadatokról azt mondta, hogy jelentősen csökkenő a tendencia látható mindenhol.

Forrás: origo.hu