Hétvégére ajánljuk!
A XVII. Győri Könyvszalon több mint száz programján túl, számos más esemény várja a győrieket és a városba látogatókat. Szemezgessenek a kínálatból!
A XVII. Győri Könyvszalon több mint száz programján túl, számos más esemény várja a győrieket és a városba látogatókat. Szemezgessenek a kínálatból!
Immár hagyománynak számít a Győri Könyvszalonhoz kapcsolódó, az olvasás és a könyvek szeretetét reprezentáló rajzpályázat, amelyhez a tavalyi évtől eltérően ezúttal három mese közül lehetett választani: Benedek Elek: A három kívánság; A három bolond lány (népmese); A rátóti csikótojás (népmese).
A nulladik nappal, csütörtökön kezdetét vette a XVII. Győri Könyvszalon.
A Szent László év zárásaként képzőművészeti kiállítás nyílt a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár galériájában, melyet BP-ART Egyesület és a Bencés Diákok Győri Egyesülete szervezett..
Gondolták volna, hogy Újvárosban szinte mindegyik iparosnak, kereskedőnek volt italmérési engedélye is? Vajon miért?
Kíváncsi rá, miért nem Széchenyiről nevezték el Újváros főutcáját, vagy hogy hol található a Zichy család kápolnája?
A 70 éves Sarmaság László festőművész, Nagy utazás címmel 30 képen mutatja be, hogyan látja ő világot. A kiállítás teltházas közönség előtt, csütörtökön délutánt nyílt meg a győri Kisfaludy Károly Könyvtár kiállítóterében.
Előadásokkal, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozóval, játékokkal, vetélkedővel, konferenciával, kiállítással, zenés-verses esttel, valamint nyílt nappal és tematikus helyismereti sétával várja október első hetében az érdeklődőket a megyei könyvtár.
Katolikus kulturális hetek lesznek októberben, az évente megrendezett országos programsorozat központi témája idén Szent László.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, megújul a kulturális infrastruktúra Magyarországon.
Adyvárosi lakótelepi panellakás kicsi szobájában üldögélve mesélt a Baksa tanár házaspár az életéről. Az apropó pedig, hogy Baksa Péter nyugalmazott tanár vehette át a „Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Közoktatási Tagozata” elismerését Németh Zoltántól, a megyei közgyűlés elnökétől.
Elhunyt Falvy Zoltán, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, volt igazgatója életének 89. évében, 2017. június 15-én - tudatta az intézet a honlapján szombaton.
A Hangraforgó klub vendége volt nemrég Tolcsvay Béla énekmondó, Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész. A "Szép szerelmem , Magyarország- égigérő dalok múltunkról, jelenünkről" címet viselő műsor nagy közönséget vonzott. Az érdeklődők teljesen megtöltötték a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér előadótermét.
Átadták a Szép Magyar Könyv 2016 verseny díjait nyolc kategóriában a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok nyitónapján, csütörtökön a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Megnyílt az Ünnepi Könyvhét a Baross úton. A győri könyvkiadók és könyvkereskedők tizenöt standon kínálják kedvezménnyel a könyvheti újdonságokat és a helyben megjelent köteteiket a Baross úton csütörtöktől szombatig naponta 10-18 óráig.
Egressy Zoltán, Benedek Szabolcs, Zsebedics József, Antal Judit, Fábián Janka – néhány név azok közül, akik a 88. Ünnepi Könyvhéten Győrben író-olvasó találkozóra várják a könyvek szerelmeseit.
Ötkötetes győri monográfia készül városunk fennálásának 750. évfordulójára. Győr ugyanis 1271-ben kapott városi kiváltságokat V. István királytól, amely akkor hozzájárult a település gazdasági és kulturális fejlődéséhez.
A nyár végéig érmekkel, serlegekkel kirakott út vezet majd el az olimpikonok terméig.
A közelmúltban újabb díj került a Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium aulájának vitrinjébe: az önkormányzat Pro Urbe díjjal ismerte el az intézmény csaknem 45 éve tartó munkáját. Szerdán egykori és mai diákok ünnepelték az elismerést.
Tucatnyi lelkes győri és Győr környéki amatőr irodalmár, versek és prózák szerelmesei fogtak össze és alapították meg az Író alkotók klubját.