75 éves a Ménfői Nagyboldogasszony-templom
Szeptember 12-én (csütörtök) a Bezerédj-kastély Művelődéi Házban (9012 Győr, Győri út 90.) a 75 éves a Ménfői Nagyboldogasszony-templom tiszteletére kiállítás nyílik és előadást is tartanak.
Szeptember 12-én (csütörtök) a Bezerédj-kastély Művelődéi Házban (9012 Győr, Győri út 90.) a 75 éves a Ménfői Nagyboldogasszony-templom tiszteletére kiállítás nyílik és előadást is tartanak.
Barkó Gábor Ágoston ismeretterjesztő előadása.
Ez a hétvége is bővelkedik programokban, a Győr Rally mellett táncos események, nyárbúcsúztatók, szüreti mulatságok is várják a családokat.
Felemelő ünnepségen nyitotta meg az új tanévet a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Egyetemi Hangversenyteremben. Az eseményen az elsőévesek hagyományos fogadalomtétele mellett köszöntötték a kiemelkedő teljesítményű hallgatókat, valamint oktatói és kari elismeréseket is átadtak.
A Győr+ Média folyamatosan beszámol arról, mi minden történt az elmúlt időszakban Győr testvérvárosaiban. Nincs ez másként ezen a héten sem, íme összefoglalónk a partnertelepülésekről.
Immár 23. alkalommal tárja szélesre kapuit a legnagyobb vidéki könyvfesztivál novemberben.
A következő napokban is számos program közül választhatunk Győrben, többek között táncolhatunk a Széchenyi téren, mozizhatunk a Radón, vagy éppen megnézhetünk egy új kiállítást az állomáson.
Győr pezsgő kulturális életéhez a színes fesztiválokon kívül a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is jócskán hozzájárul. Székely Zoltán, az intézmény igazgatója és Szalai Zsolt hozzáférés-támogatási osztályvezető voltak a Nyakkendő nélkül vendégei, akik beszámoltak a közeljövő programjairól.
A Szent Márton tiszteletére épült szerzetestemplom felszentelésének 800. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget kedden a Pannonhalmi Főapátságban. A bazilikában az 1224-es ünnepséget celebráló püspökök utódai, Marton Zsolt váci és Viliam Judák nyitrai megyéspüspökök, valamint a házigazda intézmény részéről Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát vezette a jubileumi misét. A különleges, évszázadokat átívelő rendezvényen dr. Sulyok Tamás is tiszteletét tette, a köztársasági elnök úgy fogalmazott Pannonhalma az a hely, ahol 1000 éve a béke nyelvén beszélnek, és erre ma nagy szükségünk van. A szentmisét követően bemutatták a Magyar Nemzeti Bank „Pannonhalmi Bencés Főapátság” emlékérméjét is.
Augusztus 23-án pénteken 9:00-tól, augusztus 25-én vasárnap 9:00-ig a nyárzáró rendezvény miatt az autóbuszok módosított útvonalon járnak a belvárosban, továbbá augusztus 24-én este éjszakai járatok közlekednek.
Jobbnál jobb programok és koncertek várják a győrieket a következő két napban! 19-én a hagyományos hídpiknikkel rajtol el az eseménysor, majd 20-ai megemlékezés után a Szentlélek téren folytatódik az ünnepi hosszú hétvége!
Magas rangú állami kitüntetéseket vettek át a Pesti Vigadóban az augusztus 20-i ünnepségeken a győri intézményekben kiemelkedően teljesítő munkatársak.
A nem mindennapi rekordállítás augusztus 18-án 11 órakor kezdődik az Arany János utca 28–32. szám alatti Frezetto.com Galériában.
Sopron a Magyarország Európai Unió Tanácsának soros elnökségéhez kapcsolódó 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban országjáró kulturális programsorozat második helyszíne. A kultúrstratégiai intézmények kiemelt programjai augusztus 17. és 21. között az idén 35. alkalommal megrendezett Páneurópai Piknik rendezvényhez kapcsolódva valósulnak meg.
Cseh Tamásra, Bakonybél díszpolgárára emlékeznek Bakonybélben.
Egész napos ingyenes programokkal és koncertekkel várja a 2024-es Pinnyédi Hídpiknik a kicsiket és nagyokat augusztus 19-én a Pinnyédi híd lábánál.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér programja.
2X35 címmel a napokban nyílt meg Kutasi Károly kiállítása a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében. A tárlaton – három elektrografikát leszámítva – zömében festményeket láthatunk, de vitrinben néhány kisplasztika is helyet kapott.