Kérdés-Kör: A terrorizmus megérkezett a migrációval együtt

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2023.10.26. 14:18

Folytatódik a Kérdés-Kör, a Győr+ Média közéleti beszélgetős műsora. A beszélgetés ezúttal sem nélkülözi a politikát és az aktuális kérdéseket, így szóba kerül Izrael és Ukrajna, de Borkai Zsolt indulása is téma lesz az adásban.

Nem borult lángba a Közel-Kelet, és az USA részéről az izraeli konfliktus fontosabb, mint az ukrajnai háború – többek között erről is beszél Kohán Mátyás az adás első felében, de a több százezer fős tömegeket megmozgató Palesztina-szimpatizáns tüntetésekről is kifejtette véleményét a politikai elemző.

Ezekben a kérdésekben nagyon világos a Fidesz-KDNP álláspontja 2015 óta – mondta Kara Ákos a bevándorláspolitikai kérdésekről. Az országgyűlési képviselő szerint Európában menedzselni szeretnék a migrációt, nem megállítani, a magyar kormány azonban számtalanszor elmondta: a migrációt meg kell állítani.

Kara Ákos azt is elmondta: látható, hogy a párhuzamos társadalmak megerősödnek, ezt pedig nem szabad megengedni.

Az adásban szóba került még a régió egyik legnagyobb értékű beruházása, a 83-as főút is, amelyet nemrég Orbán Viktor miniszterelnök adott át. Ebben a kifejezetten nehéz költségvetési helyzetben is a győri régió ki tud magának harcolni fejlesztéseket, ez pedig nem létezhetne a települési és országgyűlési vezetők jó kapcsolatai és együttműködése nélkül – összegezte Kohán Mátyás, rámutatva arra: “jó csapat” képviseli a környéken élők érdekeit.

Az adás utolsó témája Borkai Zsolt indulása, aki nemrég bejelentette: a Közösen a Jövőért Egyesület színeiben indul a jövő évi önkormányzati választáson, polgármesterjelöltként. Kohán Mátyás azt mondta: nem látja még az ajánlatot, amit a volt politikus tud nyújtani. Kara Ákos kiemelte: szerinte a győriek túlnyomó többsége nem örül Borkai indulásnak, hiszen 2019-ben, miután sok hibát követett el, olyan politikai helyzetet teremtett, amivel mindenkit nehéz helyzetbe hozott a városban.

A Kérdés-Kör a Győr+ Televízióban és a gyorplusz.hu felületén október 26-án, 19 óra 25 perctől lesz látható.

Kapcsolódó témák: #kérdés-kör |