Sok felhő és kevés napsütés jut mára
Igaz, hogy sok felhőre kell számítani ma, de esőre egyelőre még nem, pedig már nagyon kellene a csapadék. Napsütésre úgy néz ki, vasárnapig kell várni.
Igaz, hogy sok felhőre kell számítani ma, de esőre egyelőre még nem, pedig már nagyon kellene a csapadék. Napsütésre úgy néz ki, vasárnapig kell várni.
A Nobel-díjat a svéd kémikus és feltaláló Alfred Nobel alapította, 1895-ben. 11 millió svéd korona jár az elismeréssel.
Amit látunk, elérhetjük - ez a hozzáállás mozgatja az űrkutatást is. Közel hetven éve dolgoznak a szakértők azon, hogy egy napon meghódíthassunk más bolygókat. Az asztronautika akár az emberiség fennmaradásának kulcsa is lehet, múltja, jelene és jövője adja az MVM Future Talks 2025-ös felvonásának témáját.
Csütörtökön felhős időre kell számítunk, helyenként eső, és zápor is kialakulhat.
Az Európai Parlament szerdán új, szigorúbb definíciót vezet be a hús meghatározására, amelyet kizárólag állatok ehető részeire korlátoz, és kizárja a laboratóriumban, sejtkultúrából előállított termékeket.
A kereskedők is meglovagolják a háborús félelmeket Németországban, ahol újabban már online áruházból is beszerezhető a házi pánikszoba és nappali bunker.
Megjelent a Dalszerző Bookazin. Az Artisjus gondozásában szerdától elérhető, a könyv és a magazin ötvözeteként készült kiadvány Bartóktól és Huszkától a beathullámig, a bakelittől az algoritmusig több mint száz év magyar zenetörténetét sűríti, miközben arra keresi a választ, hogy mi tartja életben a dalt - közölte az Artisjus kedden az MTI-vel.
Szerdán sok napsütésre, de szeles időre számíthatunk. Délután aki teheti, sétáljon egyet a szabadban!
Nyugdíjba megy Zacher Gábor, de továbbra sem a pihenésé lesz a főszerep nála. A híres toxikológus a hatvani kórházban dolgozik tovább, készül a harmadik könyvével, és örömmel mesélt győri élményeiről is – ahol nemcsak futni jó, de festményeket is lehet vadászni.
A hétfői szél után kedden is hasonló időre számíthatunk, így szeles időre érzékenyeknek kicsit húzósabb lehet a mai nap.