A génektől is függ, hogy lesz-e kutyánk
Az ember genetikai összetétele jelentős mértékben befolyásolja, hogy az illető kutyatulajdonossá válik-e vagy sem - derült ki svéd és brit kutatók tanulmányából.
Az ember genetikai összetétele jelentős mértékben befolyásolja, hogy az illető kutyatulajdonossá válik-e vagy sem - derült ki svéd és brit kutatók tanulmányából.
Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni egy kutatás szerint.
Először születtek hatos ikrek Lengyelországban, a négy kislány és a két kisfiú egy krakkói egyetemi klinikán jött világra hétfő reggel.
Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI (Systeme International d'Unites), amelynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve.
A munkahelyi zaklatás és pszichoterror létező jelenség, a megelőzés mellett a felismerés is komoly feladat.
Egy új tanulmány szerint testsúlyuktól függetlenül hosszú évekkel tovább élhetnek azok, akik gyorsabban gyalogolnak, mint akik lassan.
Több mint fél évszázaddal az Egy férfi és egy nő cannes-i bemutatója után Claude Lelouch rendező az eredeti alkotásban szereplő színészekkel, Jean-Louis Trintignant-nal és Anouk Aimée-vel együtt készítette és mutatta be a legendás alkotás újabb folytatását a 72. cannes-i fesztiválon.
A szóbeli vizsgák erősebb stresszhelyzetet jelentenek a diákoknak, a túlzott stressz csökkenti a teljesítményt - mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.
Ugyan az Opelek baleseteztek tavaly a legtöbbet hazánkban, arányaiban a Mercedesekkel történt a legtöbb regisztrált eset Magyarországon. A 10 ezer kocsira jutó halálos balesetek száma a Citroen esetében a legkevesebb, a legnagyobb arányban pedig a Seatokkal történt tragédia - derült ki a Pénzcentrum összefoglalójából.