Vadon már kihalt oroszlánok születtek egy állatkertben
A vadonban már kihalt berber oroszlánok (Panthera leo leo) születtek a csehországi Dvur Králové állatkertjében.
A vadonban már kihalt berber oroszlánok (Panthera leo leo) születtek a csehországi Dvur Králové állatkertjében.
Húsz, de akár harminc százalékkal is olcsóbban lehet szállást találni a horvát tengerparton az idei főszezonban, mint tavaly - írta a Vecernji List című horvát napilap hétfőn a horvát turisztikai egyesületek (HUT) legújabb adataira hivatkozva.
Stevie Wonder bejelentette szombat esti londoni koncertjén, hogy egy ideig nem fog fellépni, mert szeptemberben veseátültetésen esik át.
A csokoládé világnapját, vagy a nemzetközi csokoládénapot július 7-én ünnepeljük.
A zenekar hivatalos közösségi oldalán ma jelent meg a hír, miszerint a frontembert vesekővel kell megműteni. Emiatt egy koncert elmarad, de szerencsére Kowa jól van.
A véglegesített megállapodás alapján 38 milliárd amerikai dollárba kerül az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak az, hogy 25 évi házasság után elválik feleségétől, MacKenzie Bezostól.
A Balatoni Szövetség 2019-ben is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, melyre ezúttal 35 strand nevezett.
Élete legjobb döntését hozta a fotós apuka, amikor drónnal kezdte videózni strandoló családját - számolt be róla a 24.hu a Daily Mail cikkére hivatkozva.
Az UNESCO világörökségi bizottsága Bakuban zajló soros ülésszakán pénteken öt új helyszínt vett fel a világörökségi listára. Az újak között két természeti helyszín (francia és izlandi), egy vegyes: természeti és kulturális (brazil, valamint két kulturális (Burkina Fasó-i és iraki) világörökségi helyszín szerepel.
Az izraeli hadseregben szolgált, majd különleges fordulatot vett élete Asaf Shinar izraeli mesterszakácsnak, aki ma Tel-Aviv egyik népszerű éttermében főz a vendégek és önmaga örömére.