Először látható a berlini állatkert jegesmedvebocsa – videó
Közzétették az első videofelvételt a két hónapja a berlini állatkertben született jegesmedvebocsról, amelyet először pénteken tudtak megvizsgálni a szakemberek.
Közzétették az első videofelvételt a két hónapja a berlini állatkertben született jegesmedvebocsról, amelyet először pénteken tudtak megvizsgálni a szakemberek.
Az amerikai filmvilág, számos filmsztár és neves alkotó tiltakozásának hatására az amerikai filmakadémia korábbi döntését visszavonva bejelentette, hogy nem ad át díjakat az Oscar-gálaműsor reklámszüneteiben, hanem a hagyományokhoz híven mind a 24 díját a műsor közvetítése alatt vehetik át a nyertesek.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal csütörtökön közölte, hogy az időjárási jelenség létrejött a Csendes-óceán középső térségében, ám a meteorológusok szerint csupán három-négy hónapig fog tartani.
Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Szekér Gergő és Nagy Bogi, a tévénézők szavazataival a Fatal Error jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Ziggy Marley, Bob Marley legidősebb fia az elmúlt bő három évtizedes pályafutása során már számtalanszor bebizonyította, hogy méltó rá, hogy továbbvigye legendás édesapja örökségét. Ziggy tavaly járt először hazánkban, nyáron pedig ismét eljön.
Ma este rendezik A Dal 2019 második elődöntőjét: a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 19 óra 30 perctől látható showműsorból négyen jutnak a döntőbe.
Szexuális zaklatás gyanújával indult eljárás Luigi Ventura apostoli nuncius, a Vatikán franciaországi nagykövete ellen Párizsban - erősítette meg pénteken a párizsi ügyészég a Le Monde című napilap értesülését.
A világ legrégebbi Valentin-napi üdvözlőkártyája hétezer fontért (2,5 millió forintért) kelt el egy derbyshire-i árverésen.
Nem indul büntetőeljárás Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje ellen, aki a múlt hónapban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt.