Kókai Luca helytállt a nemzetközi mezőnyben
Háromból két mérkőzést megnyerve mutatkozott be a nemzetközi mezőnyben Kókai Luca.
Háromból két mérkőzést megnyerve mutatkozott be a nemzetközi mezőnyben Kókai Luca.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapja szerint az ETO FC balhátvédje, Daniel Stefulj eltiltás miatt nem játszhat csapata soron következő Konferencialiga-meccsén az AIK ellen. – írja a nemzetisport.hu.
A keresztszalag-szakadást megúszta, de sérülése miatt hosszabb kényszerpihenő vár Megyeri Balázsra, az ETO FC nyáron igazolt kapusára.
Kovács Laura kipróbálta magát külföldön is, de az ETO az otthona és az új korszakban is számít rá a vezetőség, valamint csapat.
Komoly bajban van a korábbi ETO közönségkedvencet foglalkoztató német Ludwigsburg.
Pécsi Ármin győztes mérkőzésen mutatkozott be az angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatában.
A DVSC szerződtette Komáromi Györgyöt, aki a Maribor gárdájától igazolt haza Magyarországra.
Az ETO FC az UEFA Konferencia-liga harmadik fordulójában a hírekkel ellentétben az ETO Stadionban fogadja a svéd AIK Stockholm együttesét.
A SERCO Uni Győr a hivatalos honlapján ismertette a keretben történő változásokat, amelyből többek között az is kiderül, hogy Cziczás László is elhagyja az egyesületet.
Távozik Cziczás László vezetőedző női kosárlabda NB I-ben negyedik SERCO UNI Győrtől.