A Honvédtól érkezett erősítés az ETO-hoz
Temesvári Attila a Budapest Honvéd FC-től érkezett a zöld-fehérekhez és egy éves kölcsönszerződést kötött az ETO-val.
Temesvári Attila a Budapest Honvéd FC-től érkezett a zöld-fehérekhez és egy éves kölcsönszerződést kötött az ETO-val.
Törölni kellene a koronavírus-járvány miatt eleve megrövidült teniszidényt az 1991-es wimbledoni bajnok Michael Stich szerint.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) közlése szerint a szervezők törölték a rövidpályás úszó világkupa szeptemberre tervezett szingapúri állomását.
Katar levélben tudatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy szívesen lenne házigazdája a 2032-es nyári ötkarikás játékoknak.
Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, miután egyhangúlag megválasztották a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésén.
A győri illetőségű és az ETO-ban nevelkedett tehetséges támadó középpályás kölcsönbe érkezett a Ferencvárostól.
Pusztán az éremkollekciójával a sportág óriásai között lenne a helye, „Tonó” azonban nemcsak játéktudásával, hanem különcségével, egyéniségével is meghódította a vízilabda világát. Néhány hete a „Pólósok pólósa” lett, majd nem sokkal beszélgetésünk után a Nemzet Sportolói is beválasztották maguk közé. Az augusztus elején 68. születésnapját ünneplő dr. Faragó Tamással az Aqua Sportközpontban beszélgettünk.
A Juventus 2-0-ra győzött vasárnap a vendég Sampdoria ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának zárómérkőzésén, így két körrel a vége előtt bebiztosította sorozatban kilencedik, összességében pedig 36. bajnoki címét.
Ezt a három szó jellemzi leginkább Babics Zsolt labdarúgó edző hitvallását. Na meg a szorgalom és az alázat. Ha valaki a környéken hisz az egyéni képzés fontosságában, akkor az ő. A focista palánták és a fejlődésük őt igazolják. S még csak az út elején jár...
Győri Úszó SE több klub részvételével rendezett felkészülési versenyt az Aqua Sportközpontban.