Három német nyíltvízi úszó is beteg lett
A Német Olimpiai Sportszövetség három német sportoló betegségéről számolt be, miután úsztak a Szajnában, de a szervezet nem nevesítette az érintetteket.
A Német Olimpiai Sportszövetség három német sportoló betegségéről számolt be, miután úsztak a Szajnában, de a szervezet nem nevesítette az érintetteket.
Az öttusázók versenyében szombaton tizedik Szép Balázs saját bevallása szerint a végére elfáradt, a 13. helyen végző Bőhm Csaba pedig kötelességének érezte, hogy a nem sikerült vívás után a szívét-lelkét kitegye a döntőben.
Gianmarco Tamberi kiváló magasugró, a tokiói olimpia bajnoka. Profi sportoló, aki sokszor inkább sztár, mint atléta. Nem csak az olasz szurkolók imádják, mert egyszerűen egy roppantul szerethető, szimpatikus figura. Az idei olimpián azonban semmi sem jött össze neki, s még az egészségéért is aggódhat. Minden jót Gianmarco, gyógyul meg hamar!
A norvég válogatott 29-21-re legyőzte a házigazda, tokiói aranyérmes és világbajnok Franciaországot a párizsi olimpia női kézilabdatornájának szombati fináléjában, Lille-ben.
A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail az elődöntőben simán kikapott iráni ellenfelétől, így vasárnap a bronzéremért léphet szőnyegre a párizsi olimpia birkózóversenyén.
Csipes Tamara - aki akárcsak három éve Tokióban, szombaton a párizsi olimpián is ezüstérmet nyert a női kajakosok 500 méteres versenyében - elmondta, hogy jobban tartott az új-zélandi Aimee Fishertől, mint az immár nyolcszoros ötkarikás aranyérmes Lisa Carringtontól.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelentette, büszke a magyar kajak-kenu válogatottra, amely négy ezüst- és három bronzérmet szerzett a párizsi olimpián.
Gulyás Michelle és Guzi Blanka döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén.
A Győri VSE két versenyzője Kopasz Bálint és Takács Kincső döntőt evezhetett egyéniben augusztus 10-én szombaton a párizsi olimpián. Bálint bronzéremmel zárt, Kincső pedig a nyolcadik helyen futott be. Mindkét győri versenyző nyilatkozott Nagy Rolandnak.
A magyar női vízilabda-válogatott az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián, amelynek szombati helyosztóján ötméteresekkel 15-12-re legyőzte az olasz csapatot.