Csontos Dominik is távozott az ETO-tól
A klub a hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy Csontos Dominik a Zalaegerszegi TE-ben folytatja pályafutását.
A klub a hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy Csontos Dominik a Zalaegerszegi TE-ben folytatja pályafutását.
Persze ezek csak jól bevált kifejezések a rallyban, az viszont kicsit sem megszokott, ha egy szemtelenül fiatal lány pilótának áll. És hogy mennyire nem csak a férfiak sportja az autóversenyzés azt bizonyítja, hogy Zagyva Dorkát beválogatták a világ legjobb fiatal női raliversenyzői közé. A tét óriási, ám mielőtt az adrenalinfüggő lány eljut a lengyelországi megmérettetésig a közelgő Győr Rallyn is bemutatja tehetségét, Dorka ugyanis oszlopos tagja a magyar bajnokság mezőnyének. Vele beszélgettünk és közben megnéztük extrán harapós, új verdáját.
A belga R Charleroi SC csapatától kölcsönbe érkezik a következő idényre Nadhir Benbouali, algériai válogatott csatár. A 24 éves, 1,90 méter magas támadó jelentős erősítést jelent a győri csapat számára.
A Győri Audi ETO KC keddi rangadóján a Motherson Mosonmagyaróvári KC együttesét fogadta az Audi Aréna Győrben. A szezon első mérkőzését pont az ellen a vármegyénkbeli csapat ellen játszották a zöld-fehérek, akik a kiütötték őket az előző évi bajnokságban: mindjárt a második fordulóban szenvedte el az ETO a történetének első vereségét.
Az ETO FC Győr fiatal játékosáról a Nemzeti Sport oldalán látott napvilágot a hír, hogy a 22 éves támadó a Honvéd együttesében folytatja tovább. Megkerestük Borbély Balázst, a győri csapat vezetőedzőjét, aki megerősítette az információt.
Az Aqua Sportközpontban tartotta évnyitó sajtótájékoztatóját a Győri Vízisport Egyesület vízilabda szakosztálya. Az eseményen bemutatták az előttük álló idény szakmai stábját és ismertették a 2024/25-ös szezonra kitűzött célokat.
Már tavaly is bebizonyosodott, hogy városunkban is hatalmas érdeklődés mutatkozik az autósport iránt, nagyot szólt a Győr Rally, ami 2024-ben még nagyobb profizmussal a háttérben, meglepetésekkel tűzdelt programokat kínál a benzingőz megszállott szerelmeseinek szeptember 6-8. között. A rendezvénysorozat sajtótájékoztatóját kedden tartották a szervezők, az eseményen több fontos bejelentésre is sor került.
A magyar versenyzők öt arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szereztek az augusztus 29. és 31. között Zágrábban megrendezett egyetemi evezős-Európa-bajnokságon, és ezzel – Németországot és Horvátországot megelőzve – Magyarország végzett az éremtáblázat élén.
Távozik a holland női kézilabda-válogatott éléről Per Johansson, a Győri Audi ETO KC Bajnokok Ligája-győztes vezetőedzője. – írja a nemzetisport.hu.
Illés Fanni ezüstérmet szerzett az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a párizsi paralimpia hétfői versenynapján.