Hosszabbítás: Krpics 2028-ig az ETO-é!
Egyesületünk három évre szóló új szerződést kötött a huszonegy éves belső védővel - közölte az eto.hu.
Egyesületünk három évre szóló új szerződést kötött a huszonegy éves belső védővel - közölte az eto.hu.
Két visszatérővel a keretben fogadja a Győri Audi ETO KC a Vasast 2025. március 26-án, szerdán 18 órától a K&H Liga 19. fordulójában. A zöld-fehéreknél második gyermeke születését követően Veronica Kristiansen, valamint kézsérüléséből felépülve Kristine Breistöl is ott lesz a keretben.
Az első félidőben egy, a másodikban három gólt vágott az ETO FC Győr női labdarúgócsapata az MTK-nak, és visszafoglalta helyét a bajnoki tabella élén.
Véget ért az erőemelők klasszik Európa-bajnoksága, amelyet idén a spanyolországi Malagában rendeztek meg.
Az UNI GYŐR ETO HC vasárnap este kiélezett, végletekig izgalmas, hosszabbításban eldőlt mérkőzésen aratott győzelmet az ősi rivális Lehel HC ellen a Győri Egyetemi Jégsport Központban, ezzel 3-0-ra megnyerte az Andersen Liga elődöntőjének párharcát. A csapat így zsinórban második szezonban harcolta ki a döntőbe jutást.
A bajnok DVTK fennállása során ötödször hódította el a Killik László női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a pécsi négyes döntő vasárnapi fináléjában 87-81-re legyőzte a Győr csapatát.
Marco Rossi szövetségi kapitány két fontos szegmenst említett, amelyben feltétlenül javulnia kell a magyar labdarúgó-válogatottnak azok után, hogy vasárnap 3-0-ra kikapott a török csapattól és így kettős vereséggel búcsúzott a Nemzetek Ligája élvonalától.
A Széchenyi Egyetem jégkorongcsapata ismét bebizonyította, hogy a legjobbak között van: a 2025-ös Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) bronzérmesként zárták a tornát!
A női labdarúgó Simple Liga rangadójára kerül sor hétfőn 20 órakor (M4 sport TV) a győri stadionban, ahol az ETO FC vendége az MTK lesz.
A Nemzetek Ligája A csoport rájátszásának visszavágóját játszotta a magyar válogatott a törökök nemzeti együttese ellen vasárnap a teltházas Puskás Arénában. A rájátszásban is a török válogatott nyert, így Rossi gárdája a B divízióban folytatja.