Itthon javítottak
Második mérkőzését már megnyerte a vereséggel rajtoló Győri ETO FC a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Második mérkőzését már megnyerte a vereséggel rajtoló Győri ETO FC a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Két bronzérmet szereztek a győrzámolyi Szigetközi Junior Kendo Klub versenyzői a közelmúltban rendezett XXII. Hungária Kendo Kupán.
Első hazai bajnokijára készül a Győri ETO FC az idei szezonban, van is min javítania, hiszen az első fordulóban vereséget szenvedtek a zöld - fehérek.
Hat győri kézilabdás kapott meghívót a magyar női válogatottba, amely a jövő hétvégén vesz részt Kecskeméten felkészülési tornán.
Farnady Ernő vezetésével idén is megszervezték Győrben a hagyományos röplabda tábort. Ahogy az eddigi években, most is a Jedlik Iskola tornatermében zajlanak az edzések, napi két alkalommal.
Július 24.-e és augusztus 8.-a között rendezik meg a hollandiai Rotterdamban, a Európai Egyetemi Játékokat. A viadalon a hazánkból kosárlabdások és az evezősök képviselik Magyarországot, utóbbi sportágban pedig győriek is bizonyíthatnak.
Elmaradt a FeroboxEvent veretlen nagyközépsúlyú ökölvívójának, Kelemen Balázsnak szombatra tervezett WBO nemzetközi-bajnoki címmérkőzése.
Izzasztó, kemény munka vár a Rába ETO futsalosaira idén, ha az évvégére vissza szeretné hódítani a bajnoki címet.
Meglepően sima vereséget szenvedett a labdarúgó OTP Bank Liga nyitányán a Győri ETO FC. A Paks már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés kimenetelét.