Szalmakazlak égnek Hegyeshalomnál
Három, egymáshoz közel álló szalmakazal ég Hegyeshalom külterületén.
Elfogták az elszökött tiniket
Az M1-es autópályán szolgálatot teljesítő járőrök két fiatal lányt fogtak el Győr térségében.
Kigyulladt egy gépkocsi az autópályán
A tűzoltók két vízsugárral körülhatárolták a lángokat.
Még nem késő: szavazz megyénk fürdőire!
Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért.
Adj vért, sokat segíthetsz!
Az elkövetkező héten több településen is lesz lehetőség véradásra. Segítsen, életeket menthet!
Kétmilliárdos árvízvédelmi projekt indul megyénkben
Állami tulajdonú létesítmények fejlesztésével és a mellékágak kotrásával, 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból javítják a Felső-Duna mellékágrendszerének árvízvédelmét és vízpótlását - hangzott el a projektet indító sajtótájékoztatón szerdán Dunasziget közelében.
Ököllel vertek meg egy fiatal lányt Sopronban
A Soproni Rendőrkapitányság befejezte az ügy a vizsgálatát.
Kábítószertől lett rosszul egy fiatal
A rendőrök egy 19 éves fiúval szemben intézkedtek kábítószer birtoklása miatt.
Megyénkben is intenzív esőzésre figyelmeztetnek
A várható heves zivatarok, felhőszakadás veszélye miatt adott ki több megyére és a fővárosra figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat szerdára.