Régió
Győr+ 2018.09.10.

Kaszálják a Nagy-Pándzsa medrét

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság fenntartási tevékenysége a nagyobb folyók mellett a kisebb vízfolyásokra, mint például a Nagy-Pándzsára is kiterjed – mondta el Fehér Sándor, a Rábai Szakaszmérnökség vezetője, majd hozzátette: „a Nagy-Pándzsa esetében is az a fő feladat, hogy az érkező vizeket károkozás nélkül lehessen levezetni. Ehhez jól karbantartott, egyben megbízhatóan működő vízügyi műtárgyakra és tiszta mederre van szükség.”

Győr+ 2018.09.10.

Ennyi tűz- és baleset történt az elmúlt héten

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten nyolcvankilenc eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzesetek és műszaki mentések során harmincegyen sérültek meg.

Győr+ 2018.09.10.

Élvezzük a szépkorú hölgyek nyarát!

A Pinnyédi Meteorológiai Állomás, Jób atya időjárás előrejelzése szerint igazi vénasszonyok nyara vár ránk az év 37. hetében.  

Győr+ 2018.09.10.

Új élmény Péren a kerekezés

„Öröm olyan beruházást támogatni, mely biztonságosabbá teszi a lakosság közlekedését, emellett hozzájárul az egészséges életmódhoz, a szabadidő aktív eltöltéséhez”- mondta Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke a településen átfutó szakasz átadásán, szombaton.

Győr+ 2018.09.09.

Nyári hetünk lesz

A következő napokban is marad a napsütéses, nyáriasan meleg idő. Helyenként akár 31 fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Győr+ 2018.09.09.

Árokba hajtott egy busz az M1-esen Lébénynél

Árokba hajtott egy busz az M1-es autópályán Lébény térségében szombat este, a buszon minden utas megsérült, de a győri és a mosonmagyaróvári kórház tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyben. A rendőrség tömegszerencsétlenség okozása miatt indított büntetőeljárást.