Megszűnik a tartósan vízhiányos időszak
A tartósan vízhiányos időszak 2018. november 30-i megszüntetéséről szóló tájékoztató a Hivatalos Értesítő hatvanharmadik számában jelent meg.
A tartósan vízhiányos időszak 2018. november 30-i megszüntetéséről szóló tájékoztató a Hivatalos Értesítő hatvanharmadik számában jelent meg.
A mosonmagyaróvári rendőrök kábítószer birtoklása miatt fogtak el egy helybéli férfit.
Befejeződött Mihályi Község háziorvosi rendelőjének korszerűsítése. A vissza nem térítendő támogatás 19,42 millió forint volt, melyet az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozott.
A téli időjárás okozta rendkívüli helyzet kezelésére tartott gyakorlatot a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Mosonmagyaróvári Járásbíróság a vádlott távollétében hozott marasztaló döntést a tavaly nyáron Mosonmagyaróvár felől Rajka irányába közlekedő, akkor 8 hónapos várandós, román állampolgárságú nő ügyében, aki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állt bíróság elé.
O. Dániel október 26. és 28. között befeszítette egy himodi ingatlan bejárati ajtaját, majd ellopta a helyiségben tárolt motorosfűrészt, kompresszort, sarokcsiszolót és 60 liter motorolajat.
A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinél a következő helyeken lehet vért adni.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 11 anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.