Ittasan ült volánhoz
A Soproni Rendőrkapitányság befejezte egy helyi férfi ellen indult ügy vizsgálatát.
A Soproni Rendőrkapitányság befejezte egy helyi férfi ellen indult ügy vizsgálatát.
Húsz pályázó magyarországi település közül 2018. október 18-án az ausztriai Grafenegg kastélyban Kunsziget 14 európai közösséggel együtt, hazánkból egyedüliként vehette át mintaértékű éghajlatvédelmi tevékenységeiért az európai Klímasztár - Climate Star - díjat.
Hullanak a levelek, finoman megsárgul a táj, kellemesen simogatnak a Nap sugarai. Az ősz magában is csodálatos, különösen akkor ha mindezt az élményt egy pohár bort kortyolgatva élheti át az ember. Finom borok pedig idén is lesznek a Pannonhalmi Borvidéken, a szakemberek közül Babarczi Zsuzsannát kérdeztük az idei termésről, és arról, mennyire lesznek illatosak, savasak a 2018-as évjárat nedűi.
Ma már a hazai háztartások nagyobb részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg. Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, minél több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Győr térségére vonatkozó állásajánlatai a következők.
A kiskertekben, családi házak udvarain megkezdődtek az őszi munkálatok, melynek során összegyűjtik a lehulló faleveleket, egyéb növényi maradványokat, faágakat. Sokan úgy gondolják, hogy ezektől a legegyszerűbb égetéssel megszabadulni, pedig több módszer is van, amely egészségünket, környezetünket is megkíméli.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el.
Az őszi-téli időszakban általában megnövekszik a szén-monoxid-mérgezéssel kapcsolatos tűzoltói beavatkozások száma, de ugyanúgy a kéménytüzek is gyakran adnak munkát országszerte a tűzoltóknak.