Adj vért, segíts!
A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programjai a következők.
A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programjai a következők.
Fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és az idősek tanácsát!
Elsődleges információink szerint a balesetben egy ember megsérült.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály, Győr-Moson-Sopron megye térségére vonatkozó állásajánlatai a következők.
Pályaorientációs napot tartottak a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában. A rendezvényre több más szervezet és intézmény mellett meghívták a csornai hivatásos tűzoltókat is.
Az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megye illetékességi területén 3 személyi sérüléssel és 6 anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Az elmúlt 24 óra elfogásai Győr-Moson-Sopron megyében.
A 82-es számú főút érintett szakaszát szerdán késő délután teljes szélességében lezárták.
Gyakori, hogy az emberek nem olyan anyaggal fűtenek, mint amilyen tüzelőanyag elégetésére az adott fűtőeszközt megtervezték, esetleg nem tartják karban, nem tisztítják fűtőberendezésüket. A nem rendeltetésszerű használat jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetekhez is vezethet.