Oldalára borult egy teherautó a 81-es főúton
Győr közelében, a 80-as kilométerszelvénynél történt a baleset.
Győr közelében, a 80-as kilométerszelvénynél történt a baleset.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatal nővel szemben. Az elkövető súlyosan traumatizált gyermekkorától kezdődően kábítószerekkel élt, mellyel összefüggésben tavaly nyáron késsel támadt hozzátartozóira, majd ismeretlenekre.
A csornai nyomozók a napokban zárták le egy 48 éves helyi férfival szemben lefolytatott nyomozásukat.
„Az ember élete olyan, mint a patak…” – a 125 éve született Fekete István író, egykori óvári gazdász gondolataival kezdődött a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának diplomaátadó ünnepsége július 4-én. Csaknem kétszáz végzős hallgató szerzett oklevelet, és vált egyben olyan közösség tagjává, amely a magyar agrár-felsőoktatás legrégebbi és egyik legerősebb hagyományokra épülő bázisát jelenti.
Több hektáron ég a tarló Felpéc és Tét között. A lángok egy erdőre is átterjedtek.
A térségben is érezteti hatását a magyar gazdaság zászlóhajójának számító járműgyártás globális szintű visszaesése – ez derült ki a Központi Statisztika Hivatal (KSH) által kiadott, Magyarország 2024 című kiadványból.
Autótűz miatt riasztották a tűzoltókat péntek kora este. Az M1-es autópálya 156-os és 157-es kilométere közötti szakszán, a főváros felé vezető oldalon, Mosonmagyaróvárnál kapott lángra egy személykocsi.
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2024 című kiadványa. A KSH elemzései között többek között azt is megtaláljuk: a megyei nyugdíjak az országos élvonalba tartoznak.
Egy 34 éves soproni férfi ellen indított eljárást a helyi rendőrkapitányság.
Súlyos szankciókra számíthat az a vállalkozó, akinél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy vizsgálat alatt három jogsértést is feltártak: nem adott nyugtát, nem jelentette be alkalmazottait és áruja eredetét sem tudta igazolni. Mindezek mellett még a vásárlóit is megtévesztette.