M1: újabb súlyos karambol a korábbi halálos baleset helyszínén
A három halálos áldozatot követelő délutáni baleset után újabb súlyos baleset történt az M1-es autópályán Tatánál, a 72-es kilométerkőnél.
A három halálos áldozatot követelő délutáni baleset után újabb súlyos baleset történt az M1-es autópályán Tatánál, a 72-es kilométerkőnél.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a Mórichidai Napközi Otthonos Óvodába látogattak el.
Egymásba hajtott két személykocsi Gönyűn, az Irányi Dániel és a Damjanich utca kereszteződésében.
A három halálos áldozatot követelő délutáni baleset után újabb súlyos baleset történt az M1-es autópályán Tatánál, a 72-es kilométerkőnél.
Izgalmas programkavalkáddal várják a környéken élőket május 19-én, Börcsön.
A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki úgy adott fel szexuális szolgáltatásra vonatkozó internetes hirdetést, hogy haragosa telefonszámát adta meg.
Rendhagyó születésnapi meglepetésben volt része annak a kisfiúnak, akit rendőrök köszöntöttek fel.
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon előre tervezett éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán.
A határvadász hivatás iránt érdeklődők Győr-Moson-Sopron vármegye településein első kézből kaphatnak tájékoztatást a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kollégáitól.