Csütörtök hajnalban tetőzhet a Duna a szakemberek szerint
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedden délután adott ki tájékoztatót a térségben levonuló árhullámokról.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedden délután adott ki tájékoztatót a térségben levonuló árhullámokról.
A MÁV és a Volánbusz hálózatán az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés. Egyetlen kivétel, ahol már korlátozást kellett bevezetni, az az Esztergom–Komárom vonal. A szakaszon buszok szállítják az utasokat az áradás levonulásáig és az esetleges helyreállításig.
A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről.
A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei az árra. Rengeteg helyszínen önkéntesek is a települések segítségére siettek, így Dunaszentpálon is, ahol már jócskán kilépett medréből a folyó, elárasztva a strand területét. A szomszédos Kunszigetről örömmel álltak szolgálatba az önkéntesek, több órája dolgoznak a gáton, de mint mondják, a java sajnos csak ezután következik…
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 39 éves nővel szemben, aki a fénysorompó piros jelzése ellenére kerékpározott be a vonat elé.
Kedden kora reggel portálunk is beszámolt arról, hogy folyóink áradása miatt jó néhány vármegyei utat le kellett zárni. Az információ, mely rohamtempóban terjedt számos közösségi oldalon azonban hamisnak bizonyult, személyesen jártunk utána. Jelentjük: nincsenek lezárások!
A 81-es főúton, Pér belterületén, egy személygépkocsi felborult.
Árokba hajtott és a tetején állt meg egy személygépkocsi az 1-es főút 29-es kilométerénél, Bicske térségében.
Az Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatót adott ki hétfőn délután a térségben levonuló árhullámokról.
Megpördült és fennakadt a szalagkorláton egy személyautó az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldaláról Mosonmagyaróvár felé vezető lehajtón.