Nagyvilág
MTI 2019.10.27.

Megölték az Iszlám Állam vezetőjét

Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

MTI 2019.10.27.

Kiemelik a Szőke Tisza hajót

Megkezdte a legnagyobb magyar gőzhajó, a Szőke Tisza megmentését a Hajózásért Alapítvány – áll az alapítvány közleményében. A magyar hajózás egykori éke a kétezres évek elején került a Szeged melletti tápéi öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.

Máv-Start 2019.10.27.

Bemutatkozik a KISS

Összesen 40 KISS motorvonatot rendelt meg a MÁV-START Zrt.. Az emeletes vonatok gyártását a Stadler Bussnang AG. végzi, az első kocsik már kigördültek a gyártósorról, és a tesztutakat járják. Vácott, a szombati nyílt napon több ezer kíváncsi érdeklődő tekinthette meg az új emeletes motorvonatot, vasárnap délelőtt Monoron és délután Szolnokon folytatódik a bemutató.

Máv-Start 2019.10.27.

Adventi expresszvonatot indít a MÁV-START Grazba

Idei újdonságként, alkalmi jelleggel Graz Advent elnevezésű expresszvonat közlekedik november 30-án Budapestről – Győrön és Sopronon át – Grazba. A vonat utasai megtekinthetik az ünnepi díszbe öltözött várost, a karácsonyi vásárt. A téli sportokat kedvelők Semmering állomáson szállhatnak le szenvedélyüknek hódolni. A jegyek korlátozott számban kaphatók, ezért érdemes időben megváltani.

MTI 2019.10.26.

A mosonmagyaróvári sortűz 63. évfordulójára emlékeztek

1956 és a mosonmagyaróvári sortűz emlékeztessen arra, hogy a szabadság olyan törékeny dolog, amelyet bármikor elveszthetünk, ha nem vigyázunk rá - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a mosonmagyaróvári sortűz 63. évfordulóján tartott megemlékezésen.

MTI 2019.10.26.

Hans Zimmer filmzenéi újra az Arénában csendülnek fel

Ismét szimfonikus koncerten hallhatják a rajongók Hans Zimmer filmzenéit a magyar fővárosban. Az Oscar-díjas zeneszerző The World of Hans Zimmer - A Symphonic Celebration című show-ja 2020. február 17-én látható és hallható a Papp László Budapest Sportarénában.