Nagyvilág
Police.hu 2020.06.15.

Előbb a tűzcsapnak, aztán autónak csapódott

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök három személyi sérüléssel és hat anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

MTI 2020.06.15.

Óriásplakátokkal is védi dolgozóit a közútkezelő

Óriásplakátokkal is védi az utak mentén dolgozó szakembereit a közútkezelő - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2000 óta 17 mérnökségi szakember vesztette életét szabálytalan közlekedők miatt.

Police.hu 2020.06.15.

Rendőrkézen a betörő

Egy 30 éves öntésmajori férfit gyanúsítanak a kapuvári nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.

MTI 2020.06.15.

Áprilisban 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciushoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint. Az épületek építése 1,4 százalékkal, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI 2020.06.15.

Meghalt egy beteg

Meghalt egy 101 éves krónikus beteg, és 7-tel, 4076-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.

Police.hu 2020.06.15.

Az elmúlt három nap eseményei számokban

Magyarország területén június 12-én 0 órától 2020. június 14-én 24 óráig a rendőrök 145 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 40 súlyos és 103 könnyű sérüléssel végződött.

Győr+ 2020.06.15.

Az atomhatalmak szakadatlanul modernizálják arzenáljukat

A nukleáris rakétatöltetek száma az év elejére 465-tel 13 400-ra csökkent a világban, de a kilenc atomhatalom szakadatlanul modernizálja nukleáris arzenálját - állapította meg hétfőn kiadott jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

MTI 2020.06.14.

Gyerekek és az online tér veszélyei

Fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire - hangsúlyozta Pöltl Ákos, a Safe House Training System program alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.