Három év háború
Jól mutatja az orosz-ukrán háború helyzetét, hogy a konfliktus kipattanásának harmadik évfordulóját szinte már észre sem vesszük. A harcok zajlanak, a megoldás még messze van.
Jól mutatja az orosz-ukrán háború helyzetét, hogy a konfliktus kipattanásának harmadik évfordulóját szinte már észre sem vesszük. A harcok zajlanak, a megoldás még messze van.
Donald Trump amerikai elnök és több vezető európai politikus is gratulált a német előrehozott választásokon született vasárnapi eredményekhez.
Magyarország az amerikai békehatározatot támogatja, sőt abban társszerzőséget is vállal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Hozzátette: az elmúlt három év összevetésében most vagyunk a legközelebb az ukrajnai háború lezárásához, köszönhetően a Rijádban megindult amerikai-orosz tárgyalásoknak.
Továbbra is kritikus a kétoldali tüdőgyulladással a római Gemelli-klinikán kezelt Ferenc pápa állapota, bár szombat este óta nem lépett fel újabb légzési roham - ismertette vasárnap este a Szentszék sajtóirodája.
Az eddig ellenzékben lévő konzervatív Kereszténydemokrata Unió és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) szerezheti meg a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott németországi előrehozott választáson, a második helyen pedig Alternatíva Németországnak (AfD) végezhet a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap bejelentette, hogy kész lemondani tisztségéről, ha ez békét jelentene Ukrajna számára, vagy cserébe hazája NATO-tagságáért.
Halálos kimenetelű késes támadás történt szombaton délután a kelet-franciaországi Mulhouse-ban: egy 37 éves férfi, akit a hatóságok figyeltek esetleges radikalizálódása, terrorizmusra hajlamossága miatt, meggyilkolt egy nőt, és súlyosan megsebesített két önkormányzati rendőrt - közölte az AFP hírügynökséggel egy ügyész.
Ferenc pápa az előző héthez hasonlóan most vasárnap sem fogja személyesen elmondani az Úrangyala-imádságot - közölte a Szentszék szombaton.
Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben az egyházfő egészségi állapotáról.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter több szempontból is rendkívül pozitívan és nagyrabecsüléssel beszélt a magyar gazdaság teljesítményéről, illetve regisztrálta a magyar kormány kérését a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újrakötésére vonatkozóan - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.