Elhunyt Silvio Berlusconi
86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconi, a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconi, a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök.
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Eszék közelében történt a 3,3-as erősségű földmozgás.
Oroszország hétfőn bejelentette, hogy haditengerészeti gyakorlatot kezdett a Balti-tengeren, egy nappal azután, hogy a NATO-tagállamok is megindították éves balti-tengeri gyakorlatukat.
92 éves korában elhunyt Barry Newman színész, akit a magyar közönség leginkább a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhet.
Háromszázhoz közelít a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet ápolnak, zajlanak a mentési munkálatok - közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton.
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR 25 katonája, valamint több civil is megsérült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze.
Hetven éve, 1953. május 29-én Edmund Hillary és Tenzing Norgay serpa elsőként a világon felértek a Mount Everest csúcsára.
A magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben, békességre Székelyföldön, Magyarországon, Európában, ezt a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni - hangoztatta Novák Katain vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Szilvássy Carola Református Szeretetotthon avatóünnepségén.