Az adventi népszokásainkról
Koszorú, betlehemezés, szálláskeresés, várakozás. Az adventi időszak elcsendesedése ma már nagyon nehezen kivitelezhető, de mindenképp érdemes törekedni rá.
Koszorú, betlehemezés, szálláskeresés, várakozás. Az adventi időszak elcsendesedése ma már nagyon nehezen kivitelezhető, de mindenképp érdemes törekedni rá.
Hagyomány már, hogy minden év decemberében karácsonyi összejövetelre várja a Győri Állatmenhely az állatbarátokat. Idén is nagyon készülnek a szervezők a december 9-10. között megrendezendő programra.
A karácsony közeledtével sokan már az ajándékokon törik a fejüket, pedig mi is lehetne értékesebb meglepetés, mint egy saját kézzel készített emlék, ami a lakás éke lesz majd. A Generációk Művelődési Házának kollégái szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az adventi időszakban a legértékesebb módon, saját magunk által készített ajándékkal lephessük meg szeretteinket.
A győriek legnagyobb örömére idén ismét lesz jégpálya a Dunakapu téren a karácsonyi szezonban. A szervezők szerettek volna dobni a korizás élményén, ezért december 1-től minden héten ismert DJ-k szórakoztatják majd a sportolni, bulizni vágyókat.
December 5-én, kedden 19 órakor könyvbemutatóval egybekötött vers estre várnak szeretettel minden érdeklődőt Győrben a Nemzeti Színház Kisfaludy termében.
11 győri vagy környékbeli tánciskola összefogásával nagyszabású gálára várnak minden érdeklődőt december 4-én a Győri Nemzeti Színházba. A 90 perces darab közel 300 táncos részvételével készül a legkülönfélébb műfajokban.
Egy sikeres pelenka és inkontinencia kampány után már a karácsonyra készülnek a szervező intézmények a Fogadóban. Az adományközpont összekapcsolja az intézményeket, az adományozókat a rászorultakat és egyszerűsíti az adomány útját.
November 21. a televíziózás világnapja. Manapság már egyre kevesebbet nézünk klasszikus értelemben TV-t, ám ez nem jelenti azt, hogy a szakmában ne lenne jövő. A mi kollégáink még a klasszikus rendszerben szerettek bele a műfajba, de azt is pontosan tudják, hogy mi kell ahhoz, hogy lekössék a mai nézők figyelmét.
Azt mindenki tudja, hogy Győr már elképzelhetetlen a Vaskakas Bábszínház nélkül. Azt viszont még nem tudja mindenki, hogy a Vaskakas Bábszínház elképzelhetetlen Rab Viki nélkül. Negyed évszázada már annak, hogy Viki belépett a bábszínház kapuján, és szerepeivel, személyiségével, odaadásával, de leginkább felejthetetlen dalaival örökre beírta magát a Vaskakas történelmébe.