Juice
Szöveg és fotó: Bajzát Zsuzsi 2024.03.08.

Tizenkét ország legjobb MMA és K1 harcosa érkezik Győrbe

Március 30-án csak úgy dübörög majd az Audi Aréna az ütésektől, rúgásoktól, fergeteges hangulattól. A rendezvény egy öt állomásból álló ketrecharc-show első felvonása lesz, Győr még nem rendezett ilyen kimagasló nívójú küzdősport-gálát.

Farkas Mónika 2024.03.07.

Tavaszi zsongás a győri filharmonikusoknál

Vadászat a vadászkürtért – az igazán jól hangzó cím egy igazán jó hírt takar, ami nemcsak a helyi, de az országos sajtót is bejárta. Ezzel indítottak ma reggel a Juice műsorvezetői is, akik a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatóját, Fűke Gézát a vadászkürt januári ellopásáról, majd az együtteshez való visszakerüléséről kérdezték.

Nagy Roland 2024.03.06.

Nagy meccsre készül a SERCO-UNI Győr

Az idény izgalmas része akkor kezdődik, amikor elolvadt a hó - így szól az a mondás, amelyet a kosárlabdázók gyakran emlegetnek március tájékán. Ez nagyjából azt jelenti, hogy ilyenkor ér véget a bajnokság alapszakasza, kezdődik a rájátszás, és kiderül az is, hogy melyik csapat lesz a Magyar Kupa győztese.

Bajzát Zsuzsi 2024.03.04.

Nordic walking találkozó lesz Győrben

A világon a legegészségesebb sportnak tartott nordic walking Finnországból ered, a sífutás szárazföldi változataként is emlegetik. Szerencsére Győrben is egyre többen űzik ezt a szabadidősportot, köszönhetően Fügi Editnek, aki májusban egy nagyszabású fesztivállal szeretné még hangosabbá tenni a népszerűsítést.

Nagy Roland 2024.03.04.

Sebestyén Dalma pozitívan készül a párizsi olimpiára

Sebestyén Dalma elmondhatja magáról azt, amit kevés sportoló a világon: 27 éves korára háromszoros olimpikon lesz. Mert hogy lesz, azt szinte biztos, hiszen a 2016-os riói, a 2021-es tokiói ötkarikás játékok után idén nyáron a párizsi olimpián is indulhat.

Nagy Roland 2024.02.29.

Sportolókat vár a Rába ETO Győr SE birkózás szakosztálya

A birkózás az egyik legsikeresebb olyan sportágunk, amely az olimpiák programjában is rendszeresen szerepel. Az olimpiai bajnokokon kívül rengeteg világ, -és Európa-bajnoka van Magyarországnak. A szép eredményekből a győri kötődésű versenyzők is kivették a részüket, elég ha csak a vb-aranyérmes Sillai Lászlót, vagy a világbajnoki második helyezett Klauz Lászlót említjük.

Bajzát Zsuzsi 2024.02.23.

Tavaszi gardróbcsere az Ökosikkel

Február 25-én vasárnap 14 és 17 óra között ruhacserére várják a környezettudatos vásárlókat immáron 5 helyszínen, a győri belvárosban.

Győr+ 2024.02.22.

Nehéz kezdés után bizakodó jövőkép – a Juice vendége volt dr. Pergel Elza alpolgármester

A Győr+ Rádió reggeli műsorának, a Juice-nak volt vendége dr. Pergel Elza. Az alpolgármester értékelte az elmúlt négy évet, és beszélt Győr kulturális és szociális életében elvégzett feladatairól is. Dr. Pergel Elza elmondta, hogy a választások előtti időszak nagyon megmozgatja a városházi dolgozókat, szakmai munka folyik. Az elmúlt ciklusban elért eredményeket fogják kiemelni kampányprogramjukban, hiszen a 2020 óta eltelt időszakról fantasztikus listát lehet összeállítani.

P. Csapucha Adrienn 2024.02.15.

„Idő kell még, hogy feldolgozzuk ezt a sok élményt!”

Ezerszer ráeszmélünk, hogy mennyire rohan az idő, csak telnek a napok, főleg akkor, amikor valami egészen különleges élethelyzetben vagyunk. Akkor csak megállítanánk az idő rozsdás kerekét, hogy ha csak egy kicsit is, de bent ragadjunk a mámorító pillanatban. Valahogy így vannak ezzel a Tanzán Kaland résztvevői is, akik hosszú útjukról hazatérve, az élmények tengerében ringatózva még mindig nem ocsúdtak fel…