Híradó
Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.08.22.

Erős nyaruk volt a csarnok kereskedőinek

Az elmúlt időszakban jól fogytak a hazai termesztésű, ízletes gyümölcsök a győri Vásárcsarnok kereskedőinél, erről számoltak be az árusok a Győr+ Médiának. Volt, aminek jobb, másnak kicsit rosszabb szezonja volt, de így is erős nyarat zárhatnak a kereskedők. A magyar dinnye és a barack forgalma kiemelkedett a többi közül, de eperből és almából is sok fogyott.

Mireider Máté 2023.08.21.

Ismét a Bortörténelmi Napokkal zárul a győri nyár

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Győri Bortörténelmi Napokat. A hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjére tervezett esemény célja ezúttal is Magyarország jelentős borvidékeinek és pincészeteinek bemutatása. Idén több mint 50 faháznál kóstolhatjuk majd a jobbnál jobb nedűket.

Győr+ 2023.08.21.

Nyári nagytakarítás Szabadhegyen

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Hajszán Gyula önkormányzati képviselő és Diligens Tibor önkormányzati képviselő kérésére és támogatásával a háztartásokban felhalmozódott lom jellegű hulladékok elhelyezésére gyűjtőpontot üzemeltet egyszeri alkalommal. A hulladék átvételére kizárólag a gyűjtőhelyen van lehetőség.

Győr+ 2023.08.21.

Így kell ünnepelni augusztus 20-án! – sok FOTÓ!

Vasárnap is óriási sikere volt az Augusztus 20. Fesztiválnak Győrben. A délutáni fergeteget este koncertek koronázták meg Marcalvárosban. Természetesen a Győr+ is ott volt, mutatjuk képes beszámolónkat!

Németh Boglárka 2023.08.20.

Augusztus 20: megkoszorúzták Szent István szobrát

A hagyományokhoz híven, megható ünnepséggel kezdődött városunkban az augusztus 20-a. A Bécsi kapu térnél lévő Szent István király szobornál gyűltek össze az önkormányzat, a politikai pártok, a rendvédelmi szervek, a kormányhivatal, az egyetem és a lovagrendek képviselői.

HAK 2023.08.19.

Tökéletes feltöltődést nyújtott a Pinnyédi Hídpiknik

Ez már a harmadik alkalom volt, amikor megrendezték a Pinnyédi Hídpikniket, amely minden évben egyre népszerűbb lesz. Nem véletlen, hiszen csodás környezetben, baráti hangulatban, remek programokkal és finom falatokkal kapcsolódhatnak ki a természet szerelmesei.

Győr+ 2023.08.19.

Továbbra sem tud győzni a Gyirmót

Hazai pályán fogadta a Gyirmót FC Győr a vármegyei rivális Credobus Mosonmagyaróvár csapatát. A sárga-kékeknek ezen a mérkőzésen sem sikerült megszerezni a szezon első győzelmét, csupán döntetlent értek el a jelenlegi sereghajtóval szemben.

Kárpát Zsolt 2023.08.18.

Nehéz időszakon van túl a győri élményfürdő

A 7 tengeri csillagból eddig kettőnél járunk, nyilatkozta a Győr+ Médiának Kovacsics Imre. A Rába Quelle Vízi Élménypark és Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója kiemelte, bár a kivitelezők időben elkészültek és átadták a létesítményt, jó néhány technikai problémára kellett megoldást találni.