Azonnal kellett intézkedni a Babits Mihály utcai fáknál
Néhány héttel ezelőtt fahúzással vizsgálták meg a Babits Mihály utcai fák állapotát. A munkálatok folytatódtak a környéken, ismét megvizsgálták a fákat, az adatokból egyértelmű volt: néhány növény esetében azonnali intézkedésre van szükség.
A Művésztelep legjobb alkotásai a Zsinagógában
A páratlan hangulatú Zsinagóga ad otthont a nyár közepén zajlott 55. Győri Nemzetközi Művésztelep záró kiállításának.
Tovább nőtt a gazdák adakozókedve
Az elmúlt évben 212 gazda összesen 30 tonna búzával és 600 ezer forint adománnyal járult hozzá a magyarok kenyere programhoz Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Már el is indult a roham a tanszerekért
Augusztus közepe van, de néhányan már a hónap elején elkezdték beszerezni a gyerekeknek az iskolához szükséges tanszereket.
Múlté a romos pártcsónakház, pazar környezetben tündököl a vármegyei rendezvényközpont
Több mint 800 millió forintból öltözött új köntösbe az egykori MSZMP pártcsónakház a Mosoni-Duna partján. A beruházás európai uniós és a vármegyei önkormányzat saját forrásából, kormányzati támogatás segítségével, pazar környezetben tündököl a Töltésszer utcában. Nemcsak saját rendezvények lebonyolítására lesz alkalmas az akár 150 fő befogadására képes létesítmény, konferenciák, sőt esküvők és sportprogramok is helyet kaphatnak az épületben.
Gépszobrot avattak Győr ipari múltjának megőrzéséért
A Győri Ipartörténeti Alapítvány idén új projektet indított azzal a céllal, hogy minél több régi gép válhasson Győr gazdag ipari múltjának emléket állító gépszoborrá. Az alapítvány erről a kezdeményezésről, valamint a tervezett ipartörténeti túrákról tartott sajtótájékoztatót kedden, majd felavatták az első győri gépszobrot is.
Hatszáznál is többen a Generációk Háza nyári táborain
Közeleg a nyár vége, az utolsó nyári táborát rendezte a napokban a megújult Generációk Háza. Az intézmény minden évben rengeteg programmal készül a különböző korosztályoknak, nyáron azonban elsősorban a legfiatalabbakat célozza, segítve ezzel a dolgozó szülőket.
Harmadszor is Hídpiknik
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Pinnyédi Hídpikniket, augusztus 19-én szombaton, a régi pinnyédi híd lábánál az árnyas fák alatt. A programok minden korosztálynak kínálnak kellemes időtöltést, az örömtánctól, a koncerteken át, a vesszőparipa versenyig.