Idén is szerették a rally-t a győriek – fotók
A II. WHB Győr Rally-t tartották meg a hétvégén, s ismét bebizonyosodott, hogy a győriek és a környéken élők kíváncsiak a sportágra. Rengetegen vettek részt a különféle helyszíneken, sokan videóztak és fotóztak, hogy újra és újra átéljék a pillanatokat. Jövőre pedig reméljük újra Győrbe jönnek a versenyzők!
Búcsúzott a nyár, de kezdődött egy új évad Újvárosban
Szombaton tartotta hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényét az Újvárosi Művelődési Ház.
Rengetegen voltak a győri katonák nyílt napján
Ahogy azt már évek óta megszokhattunk, idén is rengetegen voltak kíváncsiak a győri katonák nyílt napjára, amely ebben az évben azért is volt különleges, mert az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred együtt várta az érdeklődőket a Pálffy Miklós Laktanyába.
Parázs küzdelemben fordított óriásit a Győr: megvan az első győzelem!
A K&H Férfi Kézilabda Liga nyitómérkőzését hazai pályán játszotta az ETO University Handball Team. A CYEB-Budakalász együttesét pénteken fogadták a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
Iskolapélda: rendőrök vigyáznak a gyerekekre
Ahogy az elmúlt években mindig, a rendőrség idén szeptemberben is kiemelt figyelmet fordít az iskolák környékének biztonságára. Iskolapélda néven indult kampány, melynek célja, hogy a mostani tanévkezdés balesetmentes legyen a gyerekek számára.
Ha egyetem, akkor kamarai tantárgy
Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Széchényi István Egyetem által közösen meghirdetett úgynevezett kamarai tantárgy.
Szombaton: Táncolj, Marcalváros!
Szombaton második alkalommal rendezik meg a Táncolj Marcalváros elnevezésű programot, a Kovács Margit Iskola előtti téren.
Lukácsos tehetség, magyar színekben
Lukácsos diák képviseli Magyarországot autószerelő szakmában, a Lyonban megrendezésre kerülő WorldSkills világversenyen. Tánczos Bence még csak 22 éves, de máris számos dobogós versenyeredmény és hatalmas szakmai tudás van mögötte, aminek köszönhetően a legjobbakkal mérheti össze magát keddtől Franciaországban. A Lukács Sándor iskola segítségével készült, ebben pedig egy sikeres, szintén lukácsos társa, Ölbei Zsolt is segítette, aki szintén megjárta már a WorldSkills-t.
Beszámoló és ciklus-zárás a vármegyegyűlésen
Utolsó rendes közgyűlését tartotta a vármegyei önkormányzat pénteken. A képviselők először meghallgatták Funk József, a GYMS vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének beszámolóját, melyből az is kiderült, hogy 3770 önkéntesük 99 egyesület égisze alatt vigyáz a rendre és az emberek biztonságára.