Nem csak művészetekből jeles
2023-ban örökös öko iskola címet kapott a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium.
2023-ban örökös öko iskola címet kapott a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium.
Napközben is -5 fok van, éjszaka még hidegebb az idő. Ez pedig nem csak a keddi napra volt jellemző, hiszen egész héten hűvösebb lesz az ilyenkor megszokottnál.
Sikeres éve volt 2023-ban a Győri Szakképzési Centrum Móra Ferenc Általános Iskolájának. Erről az adyvárosi intézmény igazgatója beszélt a Győr+ Médiának.
2023 több szempontból is emlékezetes marad a Generációk Háza számára. S hogy miért, videós anyagunkból kiderül!
A német vasúttársaság, a Deutsche Bahn (DB) tájékoztatása szerint Németországban január 10-én szerdán hajnali 2 órától január 12-én pénteken 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. A DB azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el utazásukat. A Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál - olvasható a MÁV honlapján.
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak és -fejlesztésnek. Az intézmény a hallgatók magas színvonalú oktatása mellett korszerű szolgáltatások révén bővíti a térség társadalmi, gazdasági szereplőinek ismereteit is.
A 22. Győri Könyvszalonon debütált Werner Krisztina elegáns életrajzi könyve, melyet a 90. születésnapját ünneplő, Kossuth-díjas operaénekesről Bede-Fazekas Csabáról írt az elismert újságíró. A Bel Canto különleges kiadvány, kedden Budapesten, a Magyar Állami Operaházban is debütált, ahol a többi között dr. Pergel Elza, Győr alpolgármestere, de a házigazda intézmény direktora Ókovács Szilveszter is méltatta a művészt, a szerzőt és a kötetet egyaránt.
Győr közelében lassítja a forgalmat a baleset.
„Csodálatos évet zártunk, attól függetlenül, hogy voltak nehézségek.” – ezt mondta a Győr+ Médiának a Vaskakas Bábszínház igazgatója.
A 2023-as évben is folyamatosan zajlott a munka a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél annak érdekében, hogy a város és a 111 vidéki település hulladékszállítása gördülékenyen működjön.