Győr
J. K. A. 2024.01.17.

Egy identitáskeresés története

A Kisfaludy Károly könyvtárban mutatta be közelmúltban megjelent kötetét Tornai Péter (Peti-avi). A „Hogyan lettem zsidó” című könyv egy identitás keresés története. Ki vagyok én? A kérdésre adott válasz, vagyis az önazonosság meghatározó jelentőségű a társadalmi szerepünk, önmagunkhoz és a másikhoz való viszonyunk kialakításában. Az identitás nem statikus, egész életünk során folyamatosan alakul, fejlődik.

Győr+ 2024.01.17.

„Munkás” év, sok eredménnyel

Sokat dolgoztak diákok és tanárok egyaránt a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban 2023-ban, aminek meg is lett az eredménye - mondta el a Győr+ Médiának az intézmény igazgatója.

Győr+ 2024.01.17.

Csúcson a Pálffy

Sikeres első félévet tudhat maga mögött a Pálffy Miklós Technikum. Tavaly ünnepelték névfelvételük fontos évfordulóját, a diákok pedig számos, dobogós helyezést értek el országos megmérettetéseken.

Győr+ 2024.01.17.

Februártól több fizetés

A tavalyinál kiegyensúlyozottabb évre számít 2024-ben Horváth Péter. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a lehető legjobbkor érkezik már a februári fizetéssel, a tanárok számára az átlagosan 32 %-os béremelés.

Pécskai István 2024.01.17.

Megkoszorúzták a Lengyel–Magyar Barátság emlékművet

A SERCO UNI Győr szerdán, 18 órakor a lengyel Polkowice csapatát fogadja hazai pályán a női kosárlabda-Euroligában. A ma esti mérkőzést megelőzően a két együttes tagjai Szeles Szabolcs alpolgármesterrel és a lengyel nemzetiségű önkormányzat képviselőjével közösen megkoszorúzták a Bem téren található Lengyel–magyar barátság emlékművet.

Győr+ 2024.01.17.

Veszélyes a vékony jég – tájékoztat a Győr-Szol

Az elmúlt időszakban többször volt tartósan fagypont alatt a hőmérséklet, így városi állóvizeken megindult a jegesedés. A hét közepén ugyan némileg enyhült az idő, ám ez csak még kiszámíthatatlanabbá tette jeges felületeket. A hideg idő az előrejelzések szerint visszatér, ám a természetes vizeken esetleg kialakuló jégre továbbra is tilos és veszélyes rámenni - figyelmeztet közleményében a Győr-Szol Zrt.

Szalai Réka 2024.01.17.

Beszélgess a polgármesterrel! – Inspiráló gondolatok a Kazinczyban

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium végzős diákjai ma reggel rendhagyó beszélgetésen vehettek részt, hiszen a város polgármestere, dr. Dézsi Csaba András látogatást tett az iskolában. Az interaktív előadáson a polgármester megosztotta élményeit, pályájának fordulópontjait, és a városvezetési karrierjének egyes, fontosabb eseményeit a fiatalokkal.

Bajzát Zsuzsi 2024.01.17.

Jól vizsgáztak az autósok vármegyénkben

Hosszú évek óta nem volt rá példa, hogy személyi sérüléssel járó baleset nélkül teljen el egy hétvége vármegyénkben. Ez a széria viszont megtörni látszik, az elmúlt héten pénteken, szombaton és vasárnap sem rögzítettek a rendőrök ilyen eseteket.

Győr+ 2024.01.17.

Stratégia a Next Level mentén: sikeresen zárta a 2023-as évet az Audi Hungaria

Az Audi Hungaria ismét sikeres termelési évet zárt. 2023-ban a járműgyártásban a vállalat tízéves termelési csúcsot döntött, 177 775 gépjármű (beleértve az SKD-gyártást) gördült le a gyártósorról. A vállalat munkatársai összesen 1 660 425 járműhajtást gyártottak, melyek közül 114 058 elektromos hajtás volt. Az Audi Hungaria továbbra is az ország egyik legnagyobb munkáltatója – a vállalat a 2023-as évet 11 663 munkatárssal zárta.