Eltűnt, keresik!
A lakosság segítségét kérik a rendőrők egy 67 éves férfi eltűnése miatt.
A lakosság segítségét kérik a rendőrők egy 67 éves férfi eltűnése miatt.
Valósággal berobbant az eperszezon, bőséges a gyümölcstermés és jó a minőség is. A kedvező időjárásnak köszönhetően egyszerre kapható a fóliás és a szabadföldi eper, így kedvező áron lehet hozzájutni a gyümölcshöz. Ebben az évben igazán jó szezonra számítanak a szakemberek, bár a természet nagyjából két héttel előrébb jár a szokásosnál.
A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja egy baleset kapcsán, mely a napokban a Pátzay Pál utcában történt.
A győri Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumának hallgatói a közelmúltban több jelentős sikert értek el. Voltak, akik rangos nemzetközi esettanulmányi verseny döntőjébe jutottak, többen pedig a Tudományos Diákköri Konferencián gyűjtötték a díjakat. Utóbbi kapcsán a szakkollégium programigazgatója vehette át a legeredményesebb témavezetőnek járó elismerést.
A Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti a 2024/2025-ös tanévre felvételijét. Az általános iskola első osztályos tanulóit az előképző első évfolyamába, a második osztályosokat az előképző 2. évfolyamába várják.
Nőnek lenni jó, mitöbb a legjobb. Szerető feleségek lehetünk, lehetetlent nem ismerő anyatigrisek, két lábon járó, jelmez nélküli szuperhősök, közösségépítő segítők, mindent megoldó nagyanyók, attól függően éppen melyik életszakaszunkban járunk. Elismerően és tisztelettel szólt a szebbik nem képviselőiről dr. Dézsi Csaba András is a WonderWMN Győr Díjátadó gáláján csütörtökön a Zichy-palotában, ahol értékes és példamutató nők lelkiismeretes munkáját ismerték el, olyan személyekét, akikre van miért büszkének lenni.
Ismét lehet igényelni a 750-es győri forintot, a különleges ajándékra már a 24 év alattiak és a 60 év felettiek is regisztrálhatnak.
Győrben a vendéglátással kapcsolatban sem lehet okunk panaszra: sorra nyitnak a jobbnál-jobb helyek, vagy fejlődnek folyamatosan azok, amiket már megkedveltek a helyiek. Nos, a GoodSpirit Rum & Cocktail Show-n kiderült, hogy a TOP5 vidéki bár közé három győri is bekerült.
Hamarosan a színpadon, táncdarabként elevenedik meg Antoine de Saint-Exupéry A kisherceg című regénye.
Idén is keresik a győri barokk párt, akik a város nyilvánossága előtt, látványos középkori esküvőn mondanák ki a boldogító igent.