Tolatásból gyenge sofőröket keres a rendőrség
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési balesetek elkövetőit keresi. Az okozók adataik hátrahagyása nélkül távoztak a helyszínről.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési balesetek elkövetőit keresi. Az okozók adataik hátrahagyása nélkül távoztak a helyszínről.
Nyáron sem áll meg a munka Győrben, ahogy egymást érik a fejlesztések, úgy a programok is, így nemcsak épül és szépül a város, de kikapcsolódásra is van lehetőség. Eredményekről, tervekről és a színes kulturális kavalkádról is beszélt a júliusi viziten rádiónk stúdiójában a polgármester, dr. Dézsi Csaba András.
Tetőzik a hőmérséklet kedden – egyes helyenken akár 43 fokra is számíthatunk!
Elindul a Győr+ Média legújabb magazinja, mely az ifjúságvédelem különböző aspektusaival foglalkozik. Mihályi Orsi vendégei olyan szakemberek, akik más-más területen találkoznak azokkal a problémakörökkel, amelyek elsősorban a fiatalokat érintik, legyen az a drog, az alkohol, a szexualitás kérdései, vagy épp az iskolai zaklatás. Az első adás vendége Horváth Glória, szociális munkás.
Egy körforgalomban okoz forgalmi akadályt a baleset.
A győri gyerekeknek idén nyáron sem kell unatkozniuk, a Generációk Háza ismét megszervezi a hatalmas népszerűségnek örvendő építőtábort.
Emlékkövet állítottak az 1954-es árvíz 70. évfordulója alkalmából a Szitásdombi Füvészkertben.
A Dráva InterCity (IC 311) jelentős, 130 perces késéssel érkezett a határállomásra, ezért csak Győrig közlekedett.
Hamisnak minősülő autódiagnosztikai eszközöket és illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Győr melletti faluban dolgozó autószerelőnél.