Egy a Világunk tábor nyolcadszor
Idén már 8. alkalommal rendezik meg az Egy a Világunk Alapítvány által életre hívott, egyhetes, úgynevezett Kacifántos tábort.
Idén már 8. alkalommal rendezik meg az Egy a Világunk Alapítvány által életre hívott, egyhetes, úgynevezett Kacifántos tábort.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, nagyszabású javítási munkálatok kezdődtek múlt héten az 1-es főút győri „Béke” Rába-hídján. Új, modern rendszerű dilatációs szerkezeteket építenek be az átjáróba, és ezzel egy időben a két hídvégi dilatáció közötti kocsipálya felületét is megújítják.
Az MKSZ 2024. július 24-én, szerdán kisorsolta a K&H női kézilabda liga fordulóinak párosításait, míg az EHF véglegesítette a Bajnokok Ligája első nyolc fordulójának kezdési időpontjait – ezek függvényében elkészült a Győri Audi ETO KC felkészülési programja is.
A Radó Matiné változatos, a tavasztól őszig tartó időszakon átívelő programsorozattal költözött a Radó-sziget árnyékot adó fái közé. A gyermekek és felnőttek kikapcsolódásáról is gondoskodnak, az augusztus első hétvégéjére tervezett rendezvénnyel pedig kifejezetten az állatbarátokat célozzák meg.
A Győr-Szol Zrt. – az időjárás függvényében – tervezetten július 25-én, csütörtökön és július 26-án, pénteken este 22 óra és másnap reggel 6 óra között végzi el a Győr területén található utcai sorfák, parkfák szívó-rágó kártevők elleni, valamint gombás levélbetegségei elleni permetezését.
A távhővel ellátott, győri lakásokban minden évben elvégzik a karbantartást, ami a melegvíz-szolgáltatás korlátozásával jár.
A közelmúltban a győri Széchenyi István Egyetem több munkatársa részesült rangos elismerésben, amelyeket kiemelkedő szakmai munkájuknak köszönhetően adományoztak számukra.
Életének 54. évében elhunyt Harasztia Zoltán művésztanár, tubaművész, kamaraművész, a Zenekari Hangszerek, majd a Szólóhangszerek Tanszék oktatója - közölte a campus.
A Győri Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 13 éves K. Nikolasz eltűnésének ügyében. A fiatal megtalálása érdekében az állampolgárok segítségét kérik.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ megbízásából 2024. július 22-re tervezett földi kémiai szúnyoggyérítés Győr területén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elmaradt.