Tényőn okozott balesetet
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság keres figyelmetlen, balesetet okozó sofőrt.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság keres figyelmetlen, balesetet okozó sofőrt.
A szeptember 30-ig tartó önkormányzati ciklust lezáró keddi közgyűlést követően, szerdán már rádiónk stúdiójában számolt be a döntésekről dr. Dézsi Csaba András. A regnáló polgármester úgy fogalmazott, hamarosan átül a másik oldalra, de büszke arra, hogy az elmúlt időszakban képviselhette szeretett városát és a győrieket. A viziten a városvezető természetesen szólt az árvízről és jelentős előrelépésekről, így a többi között arról, hogy az Audi Hungaria egy új modell sorozatgyártását indította el a napokban.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a felmentő ítélet megváltoztatását abban az ügyben, amelyben egy 19 éves lány volt a szexuális bűncselekmény áldozata.
Hazánkban a középosztály a 2011 és 2021 közötti tíz évben több mint másfélszeresére bővült, így érdemben sikerült megerősíteni a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztályt és ezen keresztül hozzájárulni a jóllét fenntartható növekedéséhez – jelentette ki Dr. György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos a győri MCC-ben szeptember 16-án.
Az EU a mezőgazdasági szektor számára is ambiciózus kibocsátáscsökkentési célokat írt elő, valamint azt, hogy a gazdák mondjanak le a leghatékonyabb növényvédő szereikről és csökkentsék a műtrágya felhasználásukat. Hogyan lesz ebből pénzügyileg is fenntartható, az élelmezésügyi alapfunkcióját is ellátni tudó mezőgazdaság? E kérdést tette fel Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója szeptember 12-én a győri MCC-ben.
A már tradicionálisnak számító Klíma Expót jövő héten, azaz október 3. és 5. között rendezik meg az Olimpiai Sportparkban. Ennek kapcsán Herman Etelkát, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Környezetvédelmi osztályvezetőjét és Kószás Krisztát, a Győri Atlétika Club atlétika szakosztályának vezetőjét kérdezte Herkely Ákos a részletekről.
Délelőtt még csapadékos lesz az időjárás régiónkban, azonban délutánra több órára kisüthet a nap.
Profi, színvonalas cirkuszmesterekké, akrobatákká, légtornászokká váltak a Kovács Margit Iskola felső tagozatosai.
Szeptember 27-étől 29-ig, vagyis ezen a hétvégén rendezik meg a 4. Győri Halnapokat.
Hatalmas károkat okozott, sőt emberéleteket is követelt a Dunán és mellékfolyóin levonult árvíz Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban. Az árhullám Magyarországot sem kímélte.