Állatok világnapja – fotópályázat gyerekeknek
A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ az állatok világnapja alkalmából fotópályázatot hirdetett gyerekeknek.
A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ az állatok világnapja alkalmából fotópályázatot hirdetett gyerekeknek.
A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt ismét kitelepüléses véradást szervez.
Több hetes előkészítő munka után büszkén mutatta be az önkiszolgáló pultját a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.
Csütörtökön napos-fátyolfelhős idő várható, de helyenként vastagabb felhők is megjelennek az égen, viszont csak néhol északon és északkeleten fordulhat elő átmenetileg kisebb eső.
Régi vágya teljesül a környéken élőknek Bácsán, ahol gyalogátkelőhely létesül az István király úton, a Posta épülete körül. Erről az útkezelő szervezet igazgatója és a körzet képviselője számoltak be a Győr+ Médiának.
Levonulóban az árvíz, jó ütemben apadnak a folyók. A Mosoni-Duna és a Rába győri szakaszain hétfő óta folyamatosan takarítják a rakpartokat a Győr-Szol munkatársai.
Most szombaton, szeptember 28-án 9-12 óra között mindenkit várnak szeretettel a Bezerédj-kastélyban.
A Széchenyi Egyetem Vallás és Tudomány Kutatócsoportja érdekes előadásokkal várja a győrieket a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én, pénteken.
Szerencsére egyre többen ismerik fel az egészségtudatos élet fontosságát, melynek egyik alapja a rendszeres sportolás. Győrben pedig számos helyszínen hódolhatunk kedvenc időtöltésünknek, ráadásul megannyi sportos program színesíti a kínálatot. Az előttünk álló hétvégén sem fogunk unatkozni, hiszen jön a XIX. Arrabona Futófesztivál és Őszi Sport- és Egészségnap.
A futás napján, október 5-én nagyobb torlódások várhatók a Jedlik híd környezetében, a Széchenyi hídon, továbbá az Árkád bevásárló központ és a Nádor aluljáró környezetében. Lassú áthaladásra kell készülni a futók útvonalát keresztező áteresztési pontokon. Mutatjuk a részleteket!