Arrabona Évszázadai
Továbbra is hívjuk játszani a győrieket, a második fordulóban a Belvárosi felfedező menetlevéllel lehet újabb feladatokat teljesíteni.
Továbbra is hívjuk játszani a győrieket, a második fordulóban a Belvárosi felfedező menetlevéllel lehet újabb feladatokat teljesíteni.
A Győr+ Média Zrt. ellen folytatott kampányában Pintér Bence polgármesterként és egykori újságíróként is méltatlan viselkedést tanúsít. Az elmúlt hetekben egyre súlyosabb állításokat fogalmaz meg, miközben szándékosan ferdít és elhallgat fontos részleteket.
Városunkba érkezik a 100 éves Tour de Hongrie első futamának mezőnye május 14-én, szerdán. A kerékpárosok a város közútjain haladnak át, emiatt útlezárásokra és megváltozott megállási és parkolási rendre kell számítani, de a buszok is módosított útvonalon közlekednek.
Száznyolcvan asztalon tették közszemlére, árulták, cserélték az érméket, a régi pénzeket, a bélyegeket, a képeslapokat, a metszeteket a gyűjtők az 56. Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozón a Széchenyi-egyetem Veres Péterről elnevezett szakközép- és szakképző iskolájában.
Hosszú szakmai pályafutás áll Szalainé dr. Németh Annamária mögött. Jogászként került a határőrséghez, volt a megyei kézműves kamara ügyvezetője, az elmúlt tíz évben Csorna jegyzőjeként dolgozott, most pedig a Győr-Szol Zrt. vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását. Mint vallja: mindig a köz szolgálata vezérelte.
A XXII. Jótékonysági Motoros Találkozó és Rockfesztiválon szokásos módon a szombati programok közé illesztették a motoros felvonulást, ami nem csak a fesztivál résztvevői számára népszerű esemény – galériában mutatjuk a hangulatot!
Képviselői kezdeményezésre megújultak a Móra park virágládái Győr-Szabadhegyen, és szombat délelőtt a vidáman tüsténkedő gyerekek és családjaik be is ültették azokat.
Első alkalommal ünnepelték a Pannonhalmi Borvidék legjobb borait és legkiválóbb bortermelőit egy nagyszabású gála keretében, ahol váratlanul Marco Rossi is megjelent.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával 2025-ben is megrendezte a Közlekedik a család vetélkedőt.
A Győri Audi ETO KC szombaton 17:15-kor lép pályára az FTC-Rail Cargo ellen az Audi Arénában. A klub információi szerint forgalomkorlátozásra kell számítani.