Hatékony segítés a gyakorlatban
„A segítségnyújtás mint professzió” címmel tartott interaktív foglalkozást József Imre, a Katolikus Karitász szociális ágazati csoportjának vezetője a Győri Egyházmegyei Karitász nemrég megrendezett szakmai napján.
„A segítségnyújtás mint professzió” címmel tartott interaktív foglalkozást József Imre, a Katolikus Karitász szociális ágazati csoportjának vezetője a Győri Egyházmegyei Karitász nemrég megrendezett szakmai napján.
A győri Széchenyi István Egyetem az őszi félévben keresztény fiataloknak szóló nemzetközi konferenciasorozatot szervez, amelyen jelenlegi és már végzett hallgatók a hit szemszögéből közösen gondolkodhatnak mindannyiukat érintő, fontos kérdésekről, és vehetnek részt közös vallásgyakorláson. Az első alkalom témája az aggodalom volt.
Látványos agility-bemutatóval, kvízjátékkal egybekötött szórakoztató délutánon vehettek részt az érdeklődők Győr-Szabadhegyen, a 3-as tó mellett található füves területen.
Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az ötödik, kilencedik évfolyamon és a hatosztályos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon. Az igényléshez csupán regisztráció szükséges.
A rendőrség Országos Szolgálati Pisztoly Lőversenyét Ravazdon, a Magyalosi Lőtéren rendezte meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nemrég. A rendőreink kiváló eredményeiről már akkor is beszámoltunk. Korom Csaba zászlós külön említést is érdemel, hiszen nem csak csapatban, hanem a „Szolgálati öltözetű kategóriában” is első helyezést szerzett.
Minden eddiginél sikeresebb a Győri Klíma Expo, melynek egyik kiemelt eseményét, a Zöld Futást a sorozat zárónapján, szombaton tartották a szervezők. A várost átszelő futamon, több kategóriában több mint 700-an álltak rajthoz, szerencsére az időjárás is kegyes volt a versenyzőkhöz. Természetesen a Győr+ Média is képviseltette magát az ökotudatos fesztiválon, rádiónk műsorvezetői élőben jelentkeztek be az Olimpiai Sportparkból, de egyéniben és csapatként is rajthoz álltunk a megmérettetésen.
Az éjszaka folyamán Győrben valaki elvitte a Pannon-Víz Zrt. vízmérő leolvasást végző egyik munkatársának gépjárművéből munkavégzéséhez szükséges PDA készüléket. – írja honlapján a szolgáltató.
Kilenc év után ismét az élvonalban találkozik az ETO FC Győr az egyik legnagyobb riválisával. A találkozóval kapcsolatban összeszedtünk néhány fontos információt.
Ezen a hétvégén is folytatódott Győr egyik legsikeresebb ingyenes programsorozata az egészség-piac. A szűrővizsgálatokkal egybekötött tanácsadást ezúttal a Likócson tartották. Az érdeklődök számos hasznos információval lehettek gazdagabbak.
A leköszönő polgármester, dr. Dézsi Csaba András nem akar részt venni a napi politikai csatározásokban. Teret ad inkább az új Fidesz–KDNP-frakció és az új polgármester közös munkájának. A várost jelentős pénztartalékokkal adta át utódjának.