Autók ütköztek Győrben
Baleset történt szerdán kora délután a Pápai út és Illyés Gyula utcák kereszteződésében.Az érintett útszakaszon irányítás mellett halad a forgalom.
Baleset történt szerdán kora délután a Pápai út és Illyés Gyula utcák kereszteződésében.Az érintett útszakaszon irányítás mellett halad a forgalom.
Rendezvény miatt változik a Dunakapu téri piac helyszíne 2025. május 24-én, szombaton.
Nagy népszerűségnek örvend a Széchenyi István Egyetem közösségi sporteseménye.
Városházánk 125 éves, felmehettünk a toronyba, sok mindent hallottunk városunk büszkeségéről, Czvikovszky Tamás még más adalékokat is elmondott a Mélyvíz adásában kedden este, hiszen az évfordulóra hamarosan megjelenik az épület építésének előzményeit, létrejöttét, renoválásait bemutató naprakész bővített második kiadása.
A JÓKAI 200 – Győrplusz Filmklub keretében, szombaton 20 órától „A kőszívű ember fiai” második részét láthatjuk. Jókai Mór regényét Várkonyi Zoltán adaptálta filmvászonra 1965-ben. Hatalmas sikert aratott, több mint kilencmillióan látták.
József Attila és Fehérvári út kereszteződésében helyszínelnek a rendőrök.
Március 4-én kezdte el kiosztani a GYHG Győr családi házas részein és a kis társasházaknál a háztól történő szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges, 240 literes sárga fedeles kukákat.
A víz- és gázközművek már elkészültek, jövő héten pedig a felújítás utolsó szakasza is megkezdődik a Köztelek utcában, ahol július második felében várható átadás.
A Győri Fekete István Általános Iskola ismételten bebizonyította elkötelezettségét a művészetek és a tehetséggondozás iránt.
Az ENSZ „Békében együttélés”nemzetközi napjára fókuszálva rendezte meg a „Me, My Country & My Journey” kulturális sorozat legutóbbi programját a győri Széchenyi István Egyetem. Ezúttal hét inspiráló előadó mutatta be saját országát, és osztotta meg személyes élményét a Magyarországra vezető útjáról, az itteni tanulmányairól.