A Fehér Bot Világnapja Győrben
Október 15. világszerte a Fehér Bot Nemzetközi Napja. A nemzetközi kezdeményezés célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére.
Október 15. világszerte a Fehér Bot Nemzetközi Napja. A nemzetközi kezdeményezés célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére.
A győri énekesről, Domján Ákosról már többször is írt a Győr+ Média, hiszen amellett, hogy a veterán autók szerelmese, a rock and roll fenegyereke is. Dalokat szerez, koncertezik, és nem fél megélni a kellemes különcségét. Jampi a javából, aki saját szerzeményével a Megasztár stúdióját is körbeudvarolta.
A győri járőröknek gyanússá vált, hogy egy előttük haladó autó az útról lehúzódva megállt, majd a sofőr szélsebesen átült a bal hátsó ülésen utazó személy helyére.
Ünnepélyes keretek között nyílt meg szerdán az USA Accelerator Iroda a Széchenyi István Egyetemen, amely helyi vállalkozások és startupok amerikai piacra való belépését segíti.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, november 9-én bemutatja két részes Tranzit című estjét a Győri Balett. Az előadás több szempontból is különlegesnek ígérkezik: egyrészt nemzetközi koreográfusok készítik, másrészt szimfonikus balett felé fordul a társulat.
Generációk, értékek, együttműködés. Ezek voltak a szerdai HR és KKV konferencia fő témái. A rendezvényt hagyományosan a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Széchenyi István Egyetem szervezte.
Megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem, munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak. Ezek a meghatározó pontjai a kormány új gazdasági programjának, számolt be a Győr+ Médiának Simon Róbert Balázs.
A Pannon-Víz Zrt. tájékoztatja a felhasználóit, hogy a társaság október 22-én (kedden) 8 és 14 óra között Győrben a Mécs László utca – Kovács Margit utca kereszteződésénél javítási munkákat végez a csomóponti aknában.
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik.
A Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred tájékoztatja a lakosságot, hogy kiképzési feladatot hajt végre, a MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred gyakorlóterén, október 16-án 16-tól 22 óráig.