Itt az újabb premier: Tanulmány a nőkről
Amikor a nők kimondják: „most kéne abbahagyni”, egy pillanatra mintha megállna a világ.
Amikor a nők kimondják: „most kéne abbahagyni”, egy pillanatra mintha megállna a világ.
A hét utolsó napjai különleges energiával töltik meg a tájat, érdemes kimozdulni és élvezni a szabadban töltött időt.
Diákkori emlékek, legendás tanárok, az egykori Irodalmi Színpad és egy kivételesen gazdag életpálya állomásai is szóba kerültek a Kazinczy Pódiumon, ahol Bán János, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Katona József Színház alapító tagja volt a vendég. A rendezvényen először Horváth Ildikó köszöntötte a színészt, majd Németh Tibor, az intézmény nyugalmazott igazgatója beszélgetett vele.
A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola idén is megrendezte hagyományos Kodály-napját, amelyet ezúttal egy egész héten át tartó programsorozat előzött meg. A diákok ének- és dalversenyen, versmondó megmérettetésen, valamint rajzpályázaton mutathatták meg tehetségüket.
Agrárfórumot tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezete csütörtök délután Győrben, ahol a gazdálkodók, az ágazat aktuális helyzetéről, a mezőgazdaság jövőjéről, valamint az előttük álló kihívásokról hallhattak hiteles tájékoztatást.
Életének 63. évében elhunyt Vaganjan Vagan, a győri Örmény Nemzetiségi Önkormányzat képviselője. A közösség ma vett végső búcsút tőle.
Márciusban különleges finomságokkal vár a Pedró Pékség: a Győr 750 kenyér mellett a vajasleveles szilvalekváros és a népszerű Téti tejfölös lepény is megtalálható a kínálatban.
Hosszabb menetidőre kell számítania annak, aki vonattal utazna a mai napon. Érdemes indulás előtt tájékozódni az aktuális helyzetről.
Hétfőn Orbán Viktor bejelentette: százmilliárdos fejlesztés indul a Rábában Győrben. A 130 éves vállalat a magyar ipar élő öröksége, mely a mostani beruházással, egy új tulajdonossal, egy nagyon komoly nemzetközi hálózatba becsatlakozva újra a magyar ipar fellegvára lesz.
A gyerekek gyorsabb, biztonságosabb és kevésbé fájdalmas vérvételét szolgálja az a vénaszkenner, melyet az Országos Jótékonysági Vadászat regionális stratégiai partnere adományozott a Petz Aladár Megyei Egyetemi Oktató Kórház gyermektraumatológiai részlegének. Az adomány értéke 643 ezer forint.