Győr
Földvári Gabriella 2025.04.24.

Zene mindenekfelett

Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója csütörtökön bemutatta a következő évad repertoárját. Tizenhárom premierrel várják a közönséget, és tizenhat előadást tartanak műsoron az előző évekből. Ezúttal a zene kerül a színházi darabok fókuszába, a zenéről szól az évad.

Győr+ 2025.04.24.

Állati szülinap lesz a menhelyen

Idén ünnepli fennállásának 30. születésnapját a Győri Állatmenhely. Ebből az alkalomból érdekes programokkal készülnek a menhelyen most vasárnap.

Hajba Ferenc 2025.04.24.

Megmozgatja a várost a táncfesztivál

A tánc megújuló fővárosa lesz Győr június 17-től 22-ig az eddigieknél is színesebb, izgalmasabb 20. Magyar Táncfesztivál idején.

Győr+ 2025.04.24.

Innovatív technológiákkal ismerkedtek a SZE hallgatói Csehországban

A Széchenyi István Egyetem közel harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid képzési programon, amelynek keretében bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedtek. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott csehországi tanulmányút a nemzetközi vállalati partnerek körében is nagy sikert aratott, így a győri intézmény Járműgyártás és Technológia Tanszéke már a program folytatását tervezi.

HAK 2025.04.24.

Sikeres műtéten esett át Gyula atya, már lábra is állt

Berkes Gyula atya, a Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia lelkipásztora április 22-én sikeres térdprotézis-műtéten esett át. A közösségi médiában korábban videóüzenetben számolt be a közelgő beavatkozásról, most pedig újabb hírekkel jelentkezett hívei számára.

Győr+ 2025.04.23.

Közösséget teremtett a győri konferencia

Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalat által adott feladatra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen.