Győr
P. Csapucha Adrienn 2025.01.14.

Sokorópátkai út: újabb beruházások koronázhatják meg a tavaly átadott fejlesztést!

Hatalmas előrelépést jelentett 2024 nyarán a Sokorópátkai út modernizálása. Harmincéves problémát sikerült megoldani Ménfőcsanakon, ahol teljesen felújították a rendkívül forgalmas, de nagyon rossz állapotban lévő, több mint 1,3 kilométeres szakaszt. Most újabb beruházásokkal egészülhet ki az egyébként is fontos fejlesztés, hiszen felépül egy fedett buszváró, de lakossági igények alapján tervben van egy, 100 méteres új járdaszakasz építése is. A helyszínen dr. Fekete Dávid a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője és Szabó Jenő a terület önkormányzati képviselője tartott bejárást még decemberben, most pedig portálunkat is tájékoztatták a projektről.

J. Kovács Andrea 2025.01.14.

Rengeteg érdeklődő a Széchenyi Egyetem nyílt napján

Nyitott kapukkal és rengeteg programmal várta a felsőoktatás iránt érdeklődő fiatalokat a Széchenyi Egyetem kedden délelőtt. A pályaválasztás előtt álló diákok az Egyetemi csarnokban berendezett kiállítótérben kezdhették az ismerkedést a szakokkal, majd innét indulhattak felfedezni a campust. Megnézhették az előadótermeket, a kollégiumot és a laboratóriumokat.

Zombai-Kovács Ákos 2025.01.14.

Tovább csökkent a munkanélküliség

A legfrissebb adatok szerint tovább csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron vármegyében és a győri járásban is. Előbbi 1,4, utóbbi 1,5 százalék volt 2024 novemberében. Erről a város országgyűlési képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Simon Róbert Balázs kiemelte, régóta a térségben a legalacsonyabb a munkanélküliek aránya és a foglalkoztatottság is magasan az országos átlag fölött van.

J. Kovács Andrea 2025.01.13.

A doni áttörés áldozataira emlékeztek: a múltról beszélni kell

Megtelt a bencés templom hétfőn este azon az ünnepi szentmisén, melyet a Don-kanyarban elesett hősökért és áldozatokért mutattak be. A 2. magyar hadsereg 1943. január 12-én a keleti hadszíntéren megsemmisítő vereséget szenvedett. A katasztrófa évfordulóján a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend Területi Székkapitánysága emlékezni hívta a győrieket.

Farkas Mónika 2025.01.13.

Sikerrel futnak a győri színház előadásai

Tovább dübörög a 2024/2025-ös évad, a Győri Nemzeti Színház előadásai nagy sikerrel futnak. Az év eleje mindig jó alkalom arra, hogy a megelőző pár hónapot összegezzük, és felvázoljuk az előttünk álló időszakot, a Hello Győr! hétfői műsorában erre kértük a teátrum igazgatóját, Bakos-Kiss Gábort.

Farkas Mónika 2025.01.13.

Csipkerózsika

Megérdemelt pihenésük után, ismét a húrok közé csapnak a Győri Filharmonikus Zenekar művészei. A héten már Hamar Zsolttal, a Morvai Filharmonikusok vezető karmesterével próbálnak, majd érkezik a Magyar Kultúra Napi program a Tánctételek, Csajkovszjkij, Hacsaturján, Bartók Béla és Kodály Zoltán mesterműveivel.

Pulai Sarolta 2025.01.13.

Pálffy: sikeres, de dolgos hétköznapok

Sikeres évet zárt 2024 végén a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum, mondta el a Győr+ Média híradójának Leszkovich György.

J. Kovács Andrea 2025.01.13.

Új Nagyinet képzés indult a Jedlikben

Hétfőn délután új kezdő Nagyinet kurzus indult a Jedlik Iskolában. A képzésen diáktanárok tanítják az időseket a számítógép és az okostelefon használatára. A számítástechnikai kör immár negyedszázada működik. Egy kurzus tizenhárom alkalomból áll, heti egyszeri, kétszer hatvan perces elfoglaltságot jelent. A résztvevők a diákok által írt jegyzetekből tanulnak.

Venesz Klaudia 2025.01.13.

Digitális, energiatakarékos fűtésrendszert terveznek a győri óvodákban

A győri, önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék energetikai korszerűsítésének tervét jelentette be dr. Laczkovits-Takács Tímea a hétfőn tartott sajtótájékoztatón. A Bisinger József Óvoda- és Bölcsődefejlesztési Program célja az intézmények fűtésrendszerének digitalizálása.