Amerikában jártak a győri bencés diákok
Életre szóló élményekkel gazdagodva tértek haza amerikai tanulmányútjukról a győri bencés gimnazisták.
Életre szóló élményekkel gazdagodva tértek haza amerikai tanulmányútjukról a győri bencés gimnazisták.
Túró Rudit vitt volna szívesen magával az űrbe, egy idegen civilizáció küldötteinek pedig zenénket és ételeinket mutatná be Kapu Tibor, a Nemzetközi Űrállomásról bejelentkezett kutatóűrhajós, aki szerint ezeken keresztül a béke üzenetét lehet közvetíteni.
Újabb országos elismerésben részesült a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, a június 27-i ünnepélyes díjátadón átvehette a Családbarát Munkahely díjat.
A Laktanya utcába éjfél után riasztották a tűzoltókat.
Sikeres éven vannak túl az adyvárosi Móra Ferenc Általános Iskolában. Ezt mondta Híradónknak az intézmény igazgatója.
2025-ben is lesz Tacsi Tali az Aranypart II-n. Varga Zsófia és lelkes csapata szeptember 7-én, vasárnap délután számít már negyedszerre az állatbarátokra. Idén is a Futrinka Fajtamentő Egyesület kapja a regisztrációs díjakból összegyűlt pénzt.
Eredményes tanévet zárt a Baross Gábor Közgazdasági Technikum. Több mint 500 tanuló élvezheti a nyári szünetet, köztük az új technikumi rendszer első fecskéi, akik kiválóan teljesítettek.
Néhány éve, Kara Ákos országgyűlési képviselő hathatós támogatásának köszönhetően, teljes energetikai felújításon esett át a Fekete István Általános Iskola. Új arculatot kapott a Vuksuli, de nem csak a külső változott meg, az intézményben zajló szakmai munka is szintet lépett.
Sokat léptek előre a duális képzés terén, bővelkedtek sport- és szakmai sikerekben, ráadásul ismét elnyerték a legjobb vidéki sportiskolának járó címet. Ilyen volt a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum elmúlt tanéve.
Mintegy negyven kárpátaljai magyar fiatal ismerkedett Győr történetével és kultúrájával a Rómer Múzeumban. A Beregszász környéki diákok a Csallóközben töltenek néhány napot, onnét kirándultak városunkba.