Győr
Győr+ 2016.11.24.

Győr-Újvárosban közös adventi ünnepre készül öt felekezet

Győr-Újváros öt templomának közösségei november 25-től ismét együtt ünneplik az adventet, illetve a hanukát. Az Öt Templom Advent elnevezésű rendezvény gyülekezeti alkalmaira, koncertjeire, előadásaira, várostörténeti sétáira felekezeti hovatartozástól függetlenül várnak mindenkit.

Győr+ 2016.11.24.

Menfőcsanakon várják haza Zserbót

Olvasónk fordult hozzánk segítségért, hogy eltűnt a család kedvenc kutyája, Zserbó. Nagyon várják haza a kedves négylábút.

Győr+ 2016.11.24.

Helyére került az óriás Hugoo

Advent idején a Városháza előtt, később a Radnóti úti sporttelepnél lesz látható a hatméteres kabalakakas, amely péntektől ünnepi fénybe burkolózik.

Győr+ 2016.11.24.

A többség felkészült a télre

A gépkocsik 80 százalékán már téli gumik vannak, de kisebb-nagyobb hibákkal továbbra is találkoztak a szakemberek a hétvégi ingyenes átvizsgálás során.

Győr+ 2016.11.24.

Kinyitotta kapuit a Móra

Szerdán rendezték a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnáziumban a Nyitott Kapuk Napját.

Győr+ 2016.11.24.

A jövőn és a jövőért dolgoznak

A jövő szakemberei mutatták be kutatómunkájuk eredményét a Széchenyi István Egyetemen, ahol ismét megrendezték a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciát és Tehetségnapot.

Győr+ 2016.11.23.

Mézes reggeli

Szlovéniából indult, mára pedig szinte az egész kontinenst meghódította a Szlovén Mézes Reggeli program, ami mostanra az Európai Mézes Reggeli nevet viseli.

Győr+ 2016.11.23.

Üdvözlik az áfacsökkentést

Az internethasználat áfájának csökkentése 13 – 15 milliárd forintos megtakarítást jelent az állampolgároknak, ezt még korábban közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.